Bevándorlás: Fico hazánkkal példálózott

A bevándorlók okozta probléma kiéleződött, mert a nagy országok a kicsik kárára próbálják rendezni azt – mondta a szlovák kormányfő.

MTI
2015. 06. 25. 12:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák kormányfő kijelentéséről, amelyet a pozsonyi törvényhozás európai ügyekkel foglalkozó bizottságának ülésén tett, a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be. Robert Fico a parlamenti bizottság ülésén azt mondta: az Európai Unió (EU) „nagy” tagországai úgy tartják, „miért kellene az összes menekültnek náluk kikötnie”, ha megosztozhatnak rajtuk a „kis” országokkal is. „Amíg a menekültek Magyarországra és Máltára özönlöttek, ki nyitotta meg a kötelező kvóták ügyét?” – tette fel a kérdést a szlovák miniszterelnök. Hozzátette: amikor a kis országokat sújtotta ez a probléma, akkor az senkit sem érdekelt. „Amikor azonban a nagy országok érdekei kerülnek veszélybe, akkor azonnal hangosan azt vetik a szemünkre, hogy mi nem akarjuk ezeket a szerencsétleneket befogadni” – jegyezte meg Fico.

A szlovák miniszterelnök, utalva arra, hogy a pozsonyi törvényhozás szerdán elfogadott egy az EU által szorgalmazott, a migránsok kötelező kvóták alapján történő újraelosztását bevezető jogszabályt elutasító határozatot, rámutatott: erős mandátummal indul Brüsszelbe, hogy elutasítsa a kvótákat. Kifejtette: amennyiben a kvótákat az Európai Bizottság mégis elfogadja, akkor népszavazáson fogják kikérni az ország lakosságának véleményét a kérdésről. „Amennyiben (a népszavazáson) elutasítják a kvótákat, el tudom képzelni, hogy a kormány máshogy (más hangnemben) fog tárgyalni az Európai Bizottsággal” – hangsúlyozta Robert Fico.

Az uniós tagállamok közül jelenleg Magyarországra érkezik a legtöbb illegális bevándorló, ezért az ország elvárja az európai szolidaritást, az EU segítségét az ügyben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az M1 műsorában.

A tárcavezető kiemelte: elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy miközben ide jön a legtöbb illegális bevándorló, a legnagyobb figyelem még mindig a Földközi-tengeren át érkezőkre jut. Itt lenne az ideje, hogy az unió végre komolyan vegye a helyzetet, mert bár Magyarország eddig is igyekezett felhívni a figyelmet a nyugat-balkáni útvonal jelentőségére, az EU eddig nem tett érdemi lépéseket – közölte. Hozzátette: ezért javasolta, hogy ősszel Budapesten konferenciát rendezzenek az ügyben.

Csütörtökön tartanak csúcstalálkozót európai uniós kormány- és államfők, ahol a fő téma várhatóan a bevándorlási kvótarendszer lesz. Mint megírtuk, a Le Monde szerint nem látszik olyan komoly ellenállás, ami megakadályozhatná a tervezet elfogadását. Pedig Szlovákia még parlamenti határozatot is elfogadott a menekültkvóták ellen, Robert Fico kormányfő pedig még a Globsec fórum előtt egyeztetett David Cameronnal, majd közösen álltak ki a menekültkvóták ellen.

Mint korábban írtuk, komoly ellentmondás feszül a kormányzat keddi és szerdai kommunikációja között. A Dublin III. uniós rendelet magyar részről történt felfüggesztését kedden Perényi János bécsi nagykövet és Kovács Zoltán kormányszóvivő is elismerte az Index hírportál kérdésére. A Belügyminisztérium az MTI-nek küldött keddi közleményében azt írja: a bevándorlási hivatal technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti „a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását” – a menekültek visszafogadását más uniós országokból.

 

Miután szakértők bírálták, az osztrák külügyér és az Európai Bizottság pedig elfogadhatatlannak nevezte az uniós szabály felfüggesztését, változott a hangnem. A külügyminisztérium az MTI kérdésére szerdán már azt közölte, hogy semmilyen uniós jogszabály magyarországi alkalmazásának felfüggesztéséről nincs szó, Szijjártó Péter pedig ezt megerősítve sajtótájékoztatóján közölte: maradéktalanul betartunk minden európai uniós jogszabályt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.