Kilenc évfolyamos iskola: nyáron minden kiderülhet

A döntés-előkészítés szakaszában van a kilenc évfolyamos általános iskolai modell átgondolása.

MNO
2015. 06. 16. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czunyiné Bertalan Judit a rádióban leszögezte, akár már nyáron dönthet a kormány a tervezetről, ugyanis addigra tudják a visszaérkezett reakciókkal – a Nemzeti Pedagógus Kar véleményével, a Magyar Tudományos Akadémia módszertani és háttérvizsgálatával, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) összehasonlításaival – együtt a javaslatot olyan formába önteni, amit a kormány elé tudnak vinni. Elmondta, megvizsgáltak és végeztek összehasonlításokat több hasonló iskolarendszerrel, és az OECD véleményét is kikérték az ügyben.

Közölte, a kilenc évfolyamos iskolarendszer bevezetésével együtt más változások is történhetnek. Ha a többség az új modell mellett foglal állást, akkor a továbbiakban egy másféle időkeretben lehet gondolkodni, amiben az alapképességek elsajátítására, fejlesztésére több idő jut, „ez pedig maga után vonja a Nemzeti alaptanterv alsó tagozatos követelményrendszerének átgondolását” – mondta el Czunyiné.

Az államtitkár szólt még a hiányszakmák helyzetéről is. Állítása szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) létrehozása óta harminc százalékkal javult a vidéki iskolák szaktanárokkal való ellátottsága. A hibás tankönyveket illetően úgy fogalmazott, azok többsége évekkel ezelőtt lett engedélyezve, de a korábban megismert hibákat javítják. Hozzátette, ebben az évben eggyel több általános iskolai évfolyam kap ingyen tankönyvet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.