Nem kérnek a TTIP-ből

Nyílt levél a magyar kormánynak, az Országgyűlésnek és az EP-képviselőknek.

Győr Ágnes
2015. 07. 03. 3:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A levél aláírói elvárják, hogy az illetékesek tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy ne lépjen hatályba a „nemzetállamokat a multinacionális cégeknek kiszolgáltató kereskedelmi egyezmény”. Az aláírók megütköznek azon, hogy „az Európai Bizottság e földrész lakói nevében olyan egyezségre készül az Amerikai Egyesült Államokkal és Kanadával, amely a legdurvább módon sérti az európai civilizáció három alapelvét: a kulturális sokféleséget, a társadalmi igazságosságot és a demokratikus jogállam rendjét. Kifogásolják többek közt, hogy a TTIP feljogosítaná a befektetőket, hogy bepereljenek bármely országot, amely vállalkozásaik jövedelmezőségét veszélyeztető jogszabályokat léptet életbe.

Ezt ráadásul az igazságszolgáltatás nemzeti és nemzetközi intézményrendszerét megkerülve tehetnék, magánbíróságok előtt. Az aláírók szerint Európa felelős vezetői nem vállalhatnak kötelezettséget a szélsőséges társadalmi igazságtalanság védelmére, nem foszthatják meg a helyi társadalmat az önvédelem törvényes eszközeitől, s ha megteszik, a népek élni fognak az ellenállás jogával, amelyet minden demokratikus alkotmány biztosít a törvénysértő hatalommal szemben”. A levél aláírói közt szerepel többek között Ángyán József agrármérnök, Bagi Béla agrármérnök, Bardócz Zsuzsa biokémikus, Bencsik János terület- és településfejlesztő szociológus, Bogár László közgazdász, Csath Magdolna közgazdász, Fábry Sándor előadóművész, Fóti Péter oktatáskutató, Lányi András író, Róna Péter közgazdász, Puzsér Róbert publicista – ezzel csatlakoztak a Stop TTIP önszerveződő, immár 2,3 millió európai polgárt tömörítő polgári kezdeményezéshez.

Ismeretes, júniusban a nagyszámú benyújtott módosító indítvány miatt elhalasztották az Európai Parlamentben a TTIP-ről szóló parlamenti állásfoglalásról szóló vitát és a szavazást. A nyílt levél időzítésének egyik oka, hogy a szavazást valószínűleg jövő héten tartják – mondta lapunknak Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselője, aki egyben a nyílt levél egyik kezdeményezője. Mint kifejtette, a dokumentummal nyomást szeretnének gyakorolni a magyar EP-képviselőkre, mivel az egyezménnyel kapcsolatban nem egyértelmű a magyar kormány álláspontja, s szeretnének hozzájárulni a TTIP-vel kapcsolatos társadalmi párbeszédhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.