Szabó László mégis Gömöri utóda lett

A sportvezető bejelentette, az elnöki tisztet társadalmi munkában kívánja ellátni.

MTI
2015. 07. 06. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (Fodisz) elnöki tisztét ellátó 45 esztendős Szabó László 33, míg ellenfele, a Magyar Rögbi Szövetség által jelölt Koller Sándor három voksot kapott, öt szavazat érvénytelen volt. Az elnöki poszt azután üresedett meg, hogy Gömöri Zsolt az őt érő támadások után, június 19-ei hatállyal benyújtotta lemondását.

Szabó László – aki bejelentette Gömöri lemondását és akkor úgy fogalmazott, hogy nem akar elnök lenni – megválasztása előtt pár percben ismertette ötpontos programját. Ebben az egyik legfontosabb teendőjének a paralimpiai bizottság iránti bizalom helyreállítását nevezte meg. Kiemelt támogatást ígért a riói paralimpiára készülőknek, fontosnak tartotta egy utánpótlás Paralimpiai Akadémia létrehozását, a budapesti paralimpia megrendezését, továbbá azt, hogy a fogyatékos sportolókat egyenjogúként kezeljék az ép sportolókkal.

A sportvezető bejelentette, az elnöki tisztet társadalmi munkában kívánja ellátni, de hozzátette:„egy főállású főtitkárra és/vagy sportigazgatóra szüksége van az MPB-nek\".  A közgyűlés előtt kisebb vihart okozott, hogy a Gömöri-ügyet kirobbantó Kovács Brigitta, az MPB néhány hónapja eltávolított gazdasági vezetője nem kapott mandátumot, pedig véleménye szerint a Vakok Világszervezetének kincstárnokaként ez a jog megillette volna őt. Amint az ülésen elhangzott, az MPB közgyűlésén alanyi jogon szavazhatnak azok, akik valamely nemzetközi szervezetben tisztséget töltenek be. A mandátumvizsgáló bizottság azért nem adott szavazati jogot Kovácsnak, mert ő már nem dolgozik az MPB-nél, amely annak idején delegálta őt a Vakok Világszervezetébe. Később a mandátumvizsgáló bizottság határozatát a közgyűlés is megerősítette.

Szabó László közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, tulajdonképpen egy újrakezdésről van szó a paralimpiai bizottság életében, amelyben most a sportra kell koncentrálni, ezentúl mindenkinek azzal kell foglalkoznia, amihez ért. Hozzátette, megbízatása a paralimpiai ciklus végéig szól, de arra nem adott egyértelmű választ, hogy a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségében betöltött elnöki posztját megtartja-e a jövőben. Kitért még arra, hogy a jelenlegi három riói paralimpiai kvótát a következő egy évben szeretnék megtízszerezni, valamint arra, hogy Gömöri Zsolttal nem számol a jövőben sem a főtitkári, sem a sportigazgatói poszton.

Kovács Brigitta egy rögtönzött sajtótájékoztató keretében elmondta, hosszan beszélt az ügyről a Vakok Világszervezetének elnökével: „Az elnök arról tájékoztatott, hogy az MPB-nek joga van új személyt jelölnie kincstárnoknak, de mindaddig, amíg a helyemre nem kerül új ember, én vagyok a kincstárnok\". Egyúttal kijelentette, bíróságon támadja meg a hétfői közgyűlést és annak minden határozatát, mivel álláspontja szerint jogsértő volt, hogy megfosztották szavazati jogától és nem engedték be a közgyűlésre.

Az MPB vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival kapcsolatban. Gömöri június 16-án nemcsak elnöki posztjáról mondott le, hanem közös megegyezéssel megszüntette a főtitkári és sportigazgatói posztra vonatkozó munkaszerződését is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.