Szegregáció: tudós fantomok járják az ercsi cigánysort

Egy Fejér megyei iskolára csapott le Mohácsi Erzsébet alapítványa.

Ez valami új törvény, hogy külön roma osztályba kell íratni a gyereket? Ercsi közepén, az Eötvös József Általános Iskola előtt kérdezi tőlünk mindezt Molnár Szandra, aki aggódik nagyon, szeptemberben kezd majd ide járni az idősebb gyermeke. Kicsit kellemetlen a szituáció, mert a rózsaszín-szürke csíkos egyberuhás fiatalasszonyra mi hoztuk rá a frászt, amikor egy Népszabadság-cikkről kérdeztük. Reakciója mondjuk semmi ahhoz képest, hogy ugyanezzel a témával egy ciklámenpólós roma nőt úgy felidegesítettünk, hogy a nyilatkozat kedvéért kiugrott egy fehér Subaru kisteherautóból, és úgy kiabálta: felháborító az egész, hát, a roma gyerek ugyanannyit ér, mint egy magyar, nem?

A baloldali napilap már említett cikkében egyébként azt írta: egy, az integrált oktatásáért küzdő „roma, nem roma szülői közösség” az alapítványhoz fordult, mert tudomásuk szerint szeptemberben egy szinte csak roma tanulókból álló, egy „vegyes” és egy nagyobb létszámú, zömmel nem romákból álló osztály indul majd. Hogy ki roma vagy nem roma, azt a gyerekek lakóhelye és „a helyben szokásos cigány vezetéknév alapján állapították meg”. Az alapítvány honlapján pedig az is ott van, hogy „értesüléseik szerint” a csoportok megszervezésében a szülői nyomás is szerepet játszott.

Utóbbit mondjuk simán el is tudnánk képzelni az alapján, amit az iskolával szemben lévő használtruha-boltból kilépő kisgyerekes anyáktól hallunk. Nemes egyszerűséggel úgy fogalmaznak, hogy innen menekülni kell. Nemcsak az iskolából, hanem Ercsiből, és mindegy, hogy Százhalombattára, Ráckevére vagy Ráckeresztúrra. Lesújtó véleménnyel vannak a helyi cigányokról, és ebben jelentős szerepet játszik az Eötvös: pár évvel ezelőtt rendszeresek voltak itt a rendőrségi razziák, a szülői fenyegetőzések. Mesélik, hogy rengetegen elvitték innen a gyereküket, úgyhogy ők már biztos nem ide fogják íratni az övéiket.

És némi internetes keresés után tényleg megtalálni mindezeknek a nyomát. Kezdve a deklaráltan a cigányok ellen megalakult Ercsi Harcosok Klubjától, az előző polgármester elkeseredett nyílt levelén át, egészen addig a sokatmondó adatig, hogy korábban a Fejér megyei Ercsi volt a második legkevésbé biztonságos tízezer fő alatti település az egész országban. Ennek következménye persze az oktatásra is kihatott: tömegével hagyták el az itteni oktatási intézményeket a diákok. Sokan inkább választották 4+8-as vagy a 6+6-os rendszerű gimnáziumot, mert előfordult, hogy renitens társaiktól nem tudtak haladni, tanulni.

Rendre megjelenik azonban a helyiek beszámolójában, hogy ez már a múlt. Orth László igazgató kinevezésével hozza összefüggésbe Ercsin mindenki, hogy az Eötvösben véget ért a kapucnis nagyfiúk, a biztonsági őrök, a folyosón fenyegetőző szülők és a menekülő tanárok korszaka. Az igazgató ugyanis Győri Máté fideszes polgármesterrel közösen belevágott az úgynevezett ercsi modell kialakításába. A komplex program uniós támogatással fut, és semmi köze a szegregációhoz, az egész napos iskolában épp az integrációt segítenék elő.

Nyár lévén senki nincs az intézményben, csak a takarítók redbulloznak és cigarettáznak az árnyékban. Ők sem hallottak a tervezett „cigányosztályról”, de csodálkoznak nagyon, mert szerintük még nem is született semmilyen döntés arról, hogy milyen csoportok indulnak majd szeptemberben az Eötvösben. Az iskola előtt elsétáló Lakatos László viszont már hallott róla: méghozzá az alapítványtól. A be nem fejezett nonfiguratív tetoválásokat viselő férfi is előhozza a deszegregációs pikk ászt, miszerint minden gyerek ugyanannyit ér, de ő már egy lapáttal rá is tesz a Népszabadság cikkére: az Eötvösből magyar iskola lesz, a Kossuthból (a város másik iskolája – a szerk.) pedig cigány. Majd mesél egy nyíregyházi esetről, hogy ott bizony a magyar gyerekeknek mindent megadtak, a cigányoknak meg semmit, és hogy ezt nem szeretnék itt.

Ami jó, mert itt ilyen nem lesz és nincs is tervben. Gólics Ildikó önkormányzati képviselőtől, a humán bizottság tagjától és Papp György alpolgármestertől halljuk mindezt, akik szerint hatalmas kacsa a szegregált osztály híre. Először is azért, mert nincs ilyen terv az iskolában, mindössze annyi történt, hogy az óvodából kapott egy jelzést az iskolavezetés: szerencsésnek tartanák, ha az ott összeszokott csoportok együtt maradhatnának majd szeptemberben is. De ahogy erről sincs döntés, úgy nincs „szülői nyomás” sem, és ugyanúgy nem hallottak a városházán „az integrált oktatásáért küzdő roma, nem roma szülői közösségről sem”. „Fantomokkal pedig nem tudunk tárgyalni” – mondja Gólics Ildikó.

Szemmel láthatóan lesújtja őket az ügy, ahogy rossz emlékeket idéz bennük az a felemlegetett cikk is, amely arról tudósított, hogy „büdösnek ítélte a tantestület a gyerekeket, és ezért nem vitték őket kirándulni”. Közösen dekódolják a jereváni rádióba illő tudósítást: sok roma diákot nem engedtek el a szülei, és mindössze négy-öt olyan tanuló volt, akit a tanárok nem vittek el – magatartásuk és nem a testszaguk miatt. Egyébként pedig lelkesen, egymás szavába vágva mesélik, hogy az ercsi modellnek köszönhetően együtt táncolnak és fociznak a roma és nem roma gyerekek, akik közösen gondozzák a virágokat az iskola kertjében. A jövőben, a tervek szerint egy konyhakertben teszik majd ugyanezt.

Orth László iskolaigazgatót mindezekért – mintegy mellesleg – Németországba hívták meg előadást tartani az integrációról. Góman László is jó véleménnyel van az Eötvösről. Nem csoda, hiszen két gyermeke is oda jár, év végén lányát indították egy nyelvhelyességi versenyen, ahol második lett. Góman László roma, és savanyúréti lakóhelye is stimmelhetne a CFCF-nek, meg is kereste őt az alapítvány. Már csak azért is, mert ő a helyi kisebbségi önkormányzat tagja. Arra szerették volna rávenni, hogy álljon ő is az ügy mellé, de hát neki semmi baja az Eötvössel, a Népszabadság cikkét nem olvasta, csak hallott róla, ahogy az ominózus szülői munkaközösségről is.

Beszélgetésünk alatt végig nyugodt, türelmesen inti csendre YouTube-ozó vagy éppen szaladgáló gyermekeit. De egy pillanatra kifakad. Ezt sem látványosan, pláne nem hisztérikusan teszi, de érezzük a súlyponteltolódást: „Hát olyan nehéz rendbe tenni valamit, és mindig kell, hogy legyen egy valaki, aki az egészet azonnal lerombolja.” Úgy bocsát minket útnak, hogy beszél kicsit a közeli Diófa utcáról és az ott lakókról, mivel elsősorban erre járkáltak a közelmúltban az alapítványosok. „Nem azt mondom, hogy jó nekik így élni, de nem sokat tesznek érte, hogy jobb legyen az életük.” Elmagyarázza, hogy jutunk oda, végezetül hozzáteszi: megismerik majd.

Köves, szemetes utca a Diófa utca, és nevével ellentétben zömében megvastagodott ecetfák szegélyezik, a legtöbb ház vakolatlan és romos. Egy neve elhallgatását kérő tetovált férfi meséli el, hogy valóban jártak itt az alapítványtól, csapatostul járták az utcákat a tudós pestiek, de hozzájuk nem mentek be. Mellesleg nincs bajuk az Eötvössel, lányuk is odajárt, később leérettségizett és szakmát szerzett.

Betérünk egy másik házba. Itt eleinte csak az út minőségéről panaszkodnak, a „tudósok” náluk nem jártak. Házigazdánk szerint a legtisztább az lenne, ha megvárnák a szeptembert és leszámolnák a gyerekeket. A válasz józan és racionális, a később Somogyi úrnak szólított férfi azért még hozzátesz valamit: hallották, hogy az alapítvány emberei megígérték másoknak, hogy visszajönnek majd és hoznak tévéstábokat is. Kamera, mikrofon és persze a botrány – íme, a szegregáció elleni harc nélkülözhetetlen elemei.