Egy hónap sincs hátra a nyári szünetből, így a gyerekes családok programjából már nem hiányozhat az iskolakezdésre való készülődés. Mindez komoly költségvetési tervezést is jelent, a tankönyvcsomag mellett ugyanis füzeteket, tollakat, színes ceruzát, rajzfelszerelést is venni kell, sőt kiderülhet, hogy az elnyűtt iskolatáska vagy épp a tornacipő is megérett a cserére.
A köztévé összeállítása szerint legkevesebb 40, de akár 70 ezer forintba is kerülhet egy gyerek beiskolázása, még úgy is, hogy többen kapják ingyen a tankönyvet. A legdrágább tétel az iskolatáska, amelynek ára 7-8 ezer forintnál kezdődik, de a márkásabbakért akár 36 ezer forintot is elkérhetnek. Füzetet már 40 forinttól lehet venni, ám a jobb minőségű, színes, mesefigurás darabokért már 300 forintot kell kiadni. A ceruzák, filctollak, festékek között szintén van pár száz forintos és többezres árkategóriába eső is, egy gyerek induló csomagja így minimum 15 ezer forintra jön ki. Ehhez adódik még az átlagosan a 12 ezer forintos tankönyvcsomag, plusz a havi 6-9 ezer forintos menza, vagyis a „számla” vége akár a 72 ezer forintot is elérheti.
A család anyagi terheit tovább tetézheti az iskolán kívüli foglalkozások, így a délutáni szakkörök, sport- vagy művészeti tanfolyamok tagdíja, és sok iskolában tanévkezdéskor szedik be az osztálypénzt is. Erről amúgy nem árt tudni, hogy bár sok helyen kötelező jelleggel kérik, a jogszabály szerint csak önkéntes alapon szabad osztálypénzt szedni, vagyis a szülő visszautasíthatja, ha úgy érzi, hogy ez már nem fér bele a családi költségvetésbe.
Jelentős segítség a családoknak az ingyenes tankönyvellátás bevezetése, amely a most következő tanévben már három évfolyamot érint, az 1., 2. és 3. osztályt. Az általános iskola felsőbb évfolyamain és a középiskolában maradnak a rászorultsági alapú támogatások, így például a hátrányos helyzetűek, a három vagy annál több gyermeket nevelő családok gyerekei szintén térítésmentesen kapják a könyveket. Tudni kell azonban, hogy míg az első három évfolyamon automatikus az ingyenesség, a felsőbb éves rászorulóknak már igazolniuk kell a jogosultságukat. Ha ezt október 15-ig elmulasztják, nekik is fizetniük kell.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!