A kormányfő szombaton, a galyatetői turistaközpont átadásán mondott beszédében a migrációs válságra utalva hangsúlyozta, az országot meg kell védeni, és ebben nem lehet engedményt tenni, ugyanakkor a kormány a normális élet építéséről sem mondhat le.
Ennek pedig egyik fontos eleme a természetjárás fejlesztése, ami lehetővé teszi, hogy „az ország valóban a miénk lehessen”, belakható és elérhető legyen legtávolabbi pontja is – fogalmazott Orbán Viktor. A felújított galyatetői turistaközpontról azt mondta, az a fejlett európai országok bármelyikében is a kiválóbbak közé tartozna.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a természetjárás területén is most kell összeállítani a következő évek pénzügyi programjait, ezért arra biztatta a Magyar Természetjáró Szövetséget, a civil szervezeteket, az érintett önkormányzatokat, erdészeteket és az egyházakat, „rakják össze” elképzeléseiket és tegyék le a kormány asztalára, hogy beilleszthessék a fejlesztési tervek közé.
Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke felidézte: két és fél év alatt erdőgazdaságok és civil szervezetek együttműködésével valósult meg a program. Szavai szerint a projekt ékköve a galyatetői turistacentrum, valamint a közelben lévő felújított kilátó.
„A mai nappal nemcsak egy házat nyitunk meg, hanem reményeink szerint egy új, a komplexum üzemeltetésére vonatkozó modellt is megmutatunk” – fogalmazott Garancsi István.
Jung László, a Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumi partnere, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: az erdő védelmi, gazdálkodási és közjóléti szerepet is ellát. Azt mondta, szigorú gazdálkodási keretek között soha nem mondhatunk le az erdő folyamatosan megújulni képes termékéről, a fáról. Az erdő ugyanakkor a légkör egyik legnagyobb szén-dioxid-szint szabályozója is – fűzte hozzá.
Arról is beszélt, hogy az erdő rengeteg földtani, víztani, növény- és állattani, illetve kultúrtörténeti értéket őriz. Jung László szerint minél fejlettebb egy társadalom, tagjai annál több időt töltenek rekreációval, kikapcsolódással, pihenéssel. A vezérigazgató felidézte: a társaság 2010 óta 2,1 milliárd forintot fordított fejlesztésekre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!