A diákolimpikonok az interneten tették közzé levelüket, melyben azt írják, hogy „a jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért” – számolt be az Átlátszó Oktatás.
Az ügy előzménye, hogy Balog saját Facebook-oldalára a következőket posztolta: „Ezek a fiatalok magyar iskolában tanulnak és a világ élvonalában vannak. Ide mindenki fehér ingben jött, de nem az ing számít, hanem a teljesítmény. (A Nemzetközi Tudományos Diákolimpikonok köszöntésén, 2016. február 19.)”
Mindezzel a tanárok kockás inges tiltakozására utalt, amit a kormány oktatáspolitikája ellen folytatnak. Elsőként Békés Gáspár diákolimpikon reagált a Facebookon, majd csatlakozott két diák, akik aranyérmet nyertek a filozófiai diákolimpián.
Most Papp Roland, Cambridge-ben tanuló diák vezetésével készült el egy újabb nyílt levél, amelyhez 101 diákolimpikon csatlakozott. A diákolimpikonok azt írják, hogy amellett, hogy visszautasítják sikereik politikai célú felhasználását, kiállnak a tanárok követelései mellett:
„Ezúton is szeretnénk tanárainkat és a teljes pedagógus-, illetve diáktársadalmat támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítani. Történelmi pillanat, amikor a diákok a saját tanáraikért állnak ki. Különösen azokra a diákokra gondolunk, akik a rendszer már évtizedek óta elavult mivolta miatt szenvednek az iskolában. Most ők is kockás inggel tiltakoznak az Önök módszerei ellen. Ez a kiállás a diákokat a modern, tudásalapú világ alapjaira, a szabadság és egymás szeretetére tanítja, a tanároknak pedig reményt és erőt ad.”
A levél aláírói között a legidősebbek Szűcs András matematikus és Mérő László matematikus, pszichológus. Szűcs 1967-ben bronz-, 1968-ban ezüstérmet nyert a Nemzetközi Matematikai Olimpián (IMO); jelenleg az ELTE TTK Matematikai Intézetében az analízis tanszék egyetemi tanára, az MTA levelező tagja. Mérő szintén 1968-ban vett részt az IMO-n, ahol bronzérmet nyert; jelenleg az ELTE PPK Pszichológiai Intézetében egyetemi tanár, rendszeresen jelennek meg publicisztikái, például a Magyar Narancsban. Az aláírók között vannak a matematikai, a fizikai, a kémiai, a filozófiai, a földrajzi, a biológiai, a nyelvészeti, az informatikai és az orosz nyelvi olimpiák magyar résztvevői. Sokan közülük neves külföldi egyetemek hallgatói vagy tanárai.
A teljes levél itt olvasható.
Mint ismert, Klinghammer István egykori felsőoktatási államtitkár a pedagógustüntetés napján a Magyar Nemzetben megjelent interjújában közölte: „Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek és ezeket az értékeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál. Tudniillik egy tanár a megjelenésével is példát mutat a gyerekeknek.” Ezt követően lett a pedagógusok tiltakozásának egyik jelképe a kockás ing.
Az MNO korábban összeszedett néhányat a közelmúlt fotói közül, melyeken éppen ez a ruhadarab látható. Nem is akárkiken.