Kedden délelőtt – miután a Kúria nyilvánosságra hozta, hogy elutasítja a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést – ketten is benyújtották kezdeményezésüket a témában az NVI-hez: Erdősi Lászlóné és Nyakó István MSZP-s politikus, a két benyújtás között négy másodperc volt a különbség.
Az NVI szeptember közepétől csak érkezési időpontot tartalmazó beadványt vesz át, az időbélyegző határozza meg, milyen sorrendben érkeztetik a dokumentumokat, ami meghatározza az elbírálás sorrendjét is. Az érkezési és elbírálási sorrendnek azért van jelentősége, mert a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig.
Erdöősi Lászlóné kérdése úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”
Nyakó István magánszemélyként pedig azt a kérdést nyújtotta be: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”
Az NVI elnökének, Pálffy Ilonának öt napja volt arra, hogy formai szempontból megvizsgálja a beadott kérdéseket, amelyek ha megfelelnek a jogszabályi előírásoknak, akkor az NVB elé terjessze. A kérdés formai vizsgálatánál az NVI elnöke a többi között azt ellenőrzi, hogy a kérdéshez benyújtottak-e húsz és harminc közötti támogató aláírást, a kezdeményezőt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az adatvédelmi nyilvántartásba vette-e, valamint a benyújtó magánszemély közölte-e a nevét, a lakcímét, a személyi azonosítóját és a nyilatkozatát arról, hogy a kezdeményezést magánszemélyként nyújtja be. Az NVI elnöke azt is vizsgálja, hogy nem áll-e fenn az úgynevezett „párhuzamosság” a benyújtott és már folyamatban lévő kérdések között.
Az MTI érdeklődésére az NVI-nél vasárnap délután elmondták: a határidő vasárnap jár le, de – bár a „párhuzamossági moratórium” indokolná – Pálffy Ilona egyik kérdés esetében sem hoz elutasító határozatot, és mindkét kérdést az NVB elé terjeszti. Pálffy Ilona célja ezzel az, hogy minél hamarabb eldőljön a hitelesítés kérdése.