Legutóbb július 14-én volt kormányinfó, így várható volt, hogy bőven lesz miről beszámolni a mai eseményen. Lázár János – miután közölte, hogy lesz néhány olyan ügy, amelyet „nem fog tudni megúszni”, de felvértezve áll a kérdések előtt – arról beszélt: Szent István ünnepén fontos a büszkeség, amelyet a teljesítmény alapoz meg, büszkeségünk megerősítésére pedig alkalmas az, ami az elmúlt időszakban a magyar sportban történt. „Minden magyar sportolóra büszkék lehetünk, aki kijutott Rióba” – emelte ki Lázár.
Beszámolt arról is, hogy az olimpia után elemezni fogják a magyar sport helyzetét, és a kormány áttekinti, miben nyújthat segítséget. Megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Brazíliába utazott, és tudatta: a 2024-es budapesti olimpiai pályázat és a magyar részvétel miatt ez elkerülhetetlen volt.
Az október 2-ára kiírt népszavazással kapcsolatban kiemelte: a kormánynak „segítségre van szüksége”. Mint mondta, az Európai Unió nem megállítani, hanem megszervezni akarja a bevándorlást, a magyar kormány ettől eltérő álláspontjával kisebbségben van. Lázár úgy véli, ha a polgárok nem állítják meg a brüsszelieket, akkor Brüsszel előbb vagy utóbb be fog telepíteni olyan embereket Magyarországra, akik „nem közülünk valók, és erről nem kérdezik meg a véleményünket”.
Mint mondta, hiba a népszavazáson való részvétel ellen kampányolni, egy igazi demokrata nem kérheti a polgárok távolmaradását. Azok a politikai pártok, amelyek úgy gondolják, hogy Magyarországon migránsok betelepítésre van szükség, „ne sunnyogjanak”, hanem álljanak ki, és mondják el a véleményüket – közölte a miniszter. Szerinte „az ellenzéki pártok tulajdonképpen trollkodnak”.
Lázár János kijelentette, hogy Magyarország ma az egyik legbiztonságosabb ország bevándorlás szempontjából, de azért háromezer fővel meg fogják növelni a rendőrség létszámát.
A kancelláriaminiszter emlékeztetett arra, hogy a kormányban két kabinetet hoztak létre: a stratégiai kabinetet és a gazdasági kabinetet. Itt hónapok óta tartó belső kormányzati vitákat sikerült megoldani, és reméli, hogy a kormány hatékonyságát, a társadalmi egyeztetés lehetőségét is sikerül majd erősíteni. Varga Mihály vezeti a gazdasági kabinetet, Lázár Jánosnak pedig az „iránytartás” a feladata.