A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: a népszavazásra feltett kérdésről a magyar emberek egyértelmű véleményt mondtak, 3 millió 362 ezren, az érvényesen szavazók 98 százaléka azt mondta, nem kér Brüsszel politikájából, „és a magyar kultúra, szociális-gazdasági biztonság mellett tett hitet”. A parlamentnek, a kormánynak, a miniszterelnöknek, a városházának és minden megválasztott képviselőnek kötelessége figyelembe venni „a Magyarországért felelősséget vállaló új egység” szavazatát – jelentette ki.
Az alelnök szólt arról is: „úgy hírlik”, hogy a DK jelenlegi alpolgármesterének a feleségét is szeretné „behozni” alpolgármesternek, ezét indult támadás Juhász Lajosné ellen.
Megjegyezte azt is: a kerületben cenzúra van. Miközben mindenki 1956 60. évfordulójára készül, a kerületi újságban nem engedték az 1956-ban halálra ítélt Wittner Mária gondolatait változtatás nélkül közölni az önkormányzati lapban, a beszédből „mondatokat, szavakat töröltek”.
Arra a kérdésre, mi a véleménye a Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről, kijelentette: „épp itt az ideje, hogy bezárjon a Népszabadság váratlanul”. Utalt rá, hogy a lap elődje a Szabad Nép volt, így is viselkedik. Hozzátette, „nem fog krokodilkönnyeket hullatni” a lapért.
A politikust – aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke – azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy a Magyar Idők szombaton arról írt: a Teréz körúti robbantás elkövetője esetleg összefüggésbe hozható korábbi robbantásokkal is. Németh Szilárd közölte: erre is rákérdeznek hétfőn a testület ülésén.
Arra a kérdésre, tervezik-e, hogy az iskolák visszakerüljenek az önkormányzatokhoz, határozott nemmel válaszolt.
Németh Szilárd, arra a kérdésre, hogy lesznek-e olyan vidéki települések, amelyektől megvonják az uniós forrásokat, mert nem mentek el elegen szavazni a népszavazáson, kifejtette: bízik benne, hogy az unió nem fogja ezeket a forrásokat megvonni, és jelezte, azon lesznek, hogy egyetlen vállalkozástól, egyetlen településtől, egyetlen projekttől se vonjanak meg uniós forrást.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!