A másodrendű vádlott védője azt is cáfolta, hogy a lakosság nem tudta pontosan, mit tároltak valójában a kazettában, mert „mindenki tisztában volt azzal”, hogy lúgos vörösiszap van a tározóban. Pál meglátása alapján ezt az is bizonyítja, hogy az önkormányzatoknak volt kiürítési és védelmi terve; szerinte a helyhatóságok értesíthették volna a lakosságot, hiszen a településeken volt hangosbemondó és sziréna. (Azt már nem tette hozzá, hogy honnan kellett volna értesülnie a közelgő vészről a helyhatóságoknak, ha a vállalat vezetése nem értesítette őket. Bárki, aki a helyszínen járt a katasztrófa után, tudhatja, hogy az emberek nem voltak vele tisztában, pontosan milyen veszélyt jelent az anyag – a szerk.)
A butaság kategóriájába sorolta még, hogy a X. számú kazettát szárazanyag tárolására tervezték, mert, mint rámutatott, a hatvanas évektől kezdve Magyarországon csak a nedves technológia alkalmazását engedélyezték, ezért az ajkai X. számú létesítményt is erre a célra tervezték. – Büntetést és bűnhődést szomjaz a társadalom, de meggyőződésem, hogy ezek az emberek ártatlanok – szögezte le Pál a vádlottakra utalva. Hozzátette még: a média rövid tudósításai nem lehetnek tárgyilagosak – márpedig az átlagemberek csak a hírekből ismerhetik meg az ügyet, mert nem ülnek a tárgyalóteremben.
– Az átlagosnál is kevesebb kérdésben ért egyet az ügyvédi kar és az ügyészség – vélekedett F. Józsefné védője, Molnár Marcell, aki arra szintén rámutatott, hogy jogilag is téves az ügyészségi fellebbezés több eleme. – Mi az anyag, és mi a hulladék? – kérdezte Molnár, aki szerint e kételyeket tisztázta a szakértők (akiknek működését a tárgyalás első napján élesen kritizálta az ügyészség) nyilatkozata, de a vád képviselője még mindig összemossa. A harmadrendű vádlott jogi képviselője kifejtette, hulladéknak a kiülepedett vörösiszapot kell tekinteni, ám a retúrvíz nem hulladék, veszélyes anyag. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az átszakadt X. számú kazetta esetében a Mal Zrt. betartotta a szabályokat, soha fel sem merült a bezárása.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!