Gyermekkoromban, évtizedekkel ezelőtt, a házi gyermekorvos ha hívtuk, jött, és ezért hivatalosan nem kérhetett pénzt. Más kérdés, hogy a szülők többsége borítékba csúsztatott bankók formájában is kifejezte háláját. A helyzet azóta megváltozott, ma már a házi gyermekorvosok bizonyos szolgáltatásokért hivatalosan is felszámolhatnak díjat. Megkérdeztem ismerőseimet, kinek milyen tapasztalatai vannak e téren. A válaszokból az derült ki, a legtöbb szülőnek fogalma sincs róla, mikor és miért kell fizetni, és maguk az orvosok is sokféleképpen járnak el ezekben az esetekben.
Zoliék eddig kétszer hívták házhoz az orvost, amikor a gyermeküknek magas láza volt. Az orvos csak a második alkalommal ment ki, és pénzt ugyan nem kért az ellátásért, de a felajánlott ötezer forintot készségesen elfogadta. Ágiék orvosa rögtön megy, ha hívják, pénzt sosem kér, igaz, régi barátságban áll a családdal. Katiéknál a doktornő minden betegének megmondta, hogy ötezer forint a tarifa, ennyiért megy ki, számlát is ad. Zsolték orvosa mindig készségesen megy, hétvégén is, pénzt sosem kér, de a néhány ezer forintos hálapénzt elfogadja. Bernadettéknek az orvos azt mondta, mivel sok a páciense, csak abban az esetben veszi fel gyermeküket, ha megígérik, hogy nem hívják őt házhoz. Nem is hívták, hálapénzt sem adtak. Eszterék régi gyermekorvosa, ha kiment, gyermekenként kétezer forintot kért – számla nélkül –, egyszer adtak kevesebbet, akkor azt mondta, köszöni, a „kávépénzt” nem kéri. Új orvosuk nem fogad el hálapénzt, neki olykor vadhússal, borral szoktak kedveskedni. A sokféle válasz után úgy gondoltam, érdemes megkérdezni egy szakértőt azzal kapcsolatban, hogy a hatályos egészségügyi rendelet szerint miként kell eljárnia a házi gyermekorvosoknak, amikor házhoz megy.
Erdélyi István, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének ügyvezetője, jogi szakértője elmondta, a rendelet szerint a házi gyermekorvos a gyermeket vagy a rendelőben, vagy a saját környezetében, azaz otthonában láthatja el. Az otthoni ellátásra indokolt esetben kerülhet sor. Azt a háziorvosnak kell eldöntenie, mit tekint indokolt esetnek. (Sürgős esetben, amikor azonnali beavatkozásra van szükség, az Országos Mentőszolgálathoz kell fordulni.) Ha a gyermek nincs annyira rosszul, hogy ne lehetne elvinni a rendelőbe, de a szülő – például mert influenzás időszakban nem akarja az egyébként is beteg gyereket felülfertőződésnek kitenni – arra kéri az orvost, hogy otthonában lássa el a beteget, akkor az orvos maga dönthet arról, hogy a kényelmi szolgáltatásért felszámol-e díjat vagy sem, és ha igen, mennyit. A kapott pénzről számlát vagy nyugtát kell adnia.
Az orvosok nagy része az önkormányzattal kötött feladatátvállalási szerződésben látja el a háziorvosi teendőket, egyéni vállalkozóként vagy vállalkozás tagjaként, tehát számlaképes. A házi gyermekorvos a nem kötelező védőoltások beadásáért is kérhet alkalmanként maximum kétezer forintot. Az, hogy a házi gyermekorvos az újszülöttet a kórházból való hazaérkezést követően egy-két napon belül az otthonában megvizsgálja, az alapellátás része, tehát térítésmentes. Ha a szülő a gyermeket nem a saját háziorvosának a rendelési idejében viszi a rendelőbe, azt a vizsgálatot végző orvos ambuláns ellátás keretében elszámolhatja a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő), azaz az OEP utódja felé. Ezért a szülő természetesen nem tartozik pénzzel a gyermeket ellátó orvosnak.
Hogy mindez a gyakorlatban hogyan működik az orvos szemszögéből, arról egy neve elhallgatását kérő Pest megyei házi gyermekorvost kérdeztünk. A doktornő szerint az orvosok körében különböző a gyakorlat azzal kapcsolatban, hogy kimennek-e a betegek otthonába, és ha igen, kérnek-e fix díjat. A doktornő sokat jár a betegeihez, mindenkihez kimegy, aki hívja, csak arra kéri a szülőket, hogy időben, lehetőleg reggel szóljanak neki.
Tapasztalatai szerint a szülők több mint kilencven százaléka nem azért hívja ki az orvost, mert a gyermeke olyan súlyos állapotban van, hogy ne tudná elvinni a rendelőbe. Egyszerűen kényelmesebb nekik, ha az orvos házhoz megy. A doktornő a látogatásért nem kér fix díjat, de ha a szülő szeretné honorálni a fáradozását – a többség tisztában van azzal, hogy kényelmi szolgáltatásban részesült, és a házhoz jutás sok esetben az orvosnak is költséget jelent –, akkor el szokta fogadni a pénzt. A rossz anyagi helyzetben lévő vagy sokgyerekes családoktól azonban soha nem fogad el semmit.
A doktornőnek van olyan házi gyermekorvos kollégája, aki meghatározott összeget kér, ha a beteget az otthonában látja el, erről számlát is ad. Ki is írta a rendelő falára, hogy ötezer forintért megy ki. Egy másik kollégája egyáltalán nem jár ki a betegeihez, és erről már akkor tájékoztatja a szülőket, amikor a gyermeket a páciensei közé felveszi. Igaz, hogy indokolt esetben a háziorvosnak ki kell menni a betegeihez, ám a doktornő szerint nem egyértelmű, hogy mit nevezünk indokolt esetnek. Például ha egy törött lábú kamaszgyereknek tüdőgyulladása van, akkor bizonyosan indokolt esetről van szó, de az ilyen meglehetősen ritka. Igazán súlyos esetben egyébként is a mentőszolgálatot kell hívni. A doktornő a nem kötelező oltások beadásáért nem kér pénzt, szerinte a szülőknek elég anyagi megterhelést jelent az is, hogy az oltóanyagot ki kell fizetniük.
Nincs tehát általánosan jellemző gyakorlat, úgyhogy mindenki jobban teszi, ha a meglepetések elkerülése végett a kezdetek kezdetén tisztázza a gyermekorvosával, hogy jön-e vagy sem, valamint hogy ennek mik a vonzatai.
