Reggel 8 óráig a rendőrök 44 személyi sérüléses és számtalan anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből egy halálos balesetben egy személy életét vesztette, 11 súlyos és 32 könnyű sérüléssel végződött.
A rendőrség azt javasolja, hogy csak az induljon útnak, akinek feltétlenül szükséges!
Feloldották a korlátozást a szlovák hatóságok, így újra átmehetnek a Nógrád megyei határátkelőhelyeken a 3,5 tonnánál nehezebb járművek – közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán délután.
Az érintett járművek az időjárás okozta útviszonyok miatt nem léphettek be a Szlovák Köztársaság területére, de szakaszosan, rendőri irányítás mellett már átengedik a tehergépjárműveket – mondta Nágel Tamás.
Korábbi időjárási és közlekedési helyzetjelentésünket ide kattintva olvashatja.
Hozzátette: kivétel ez alól a somoskőújfalui határátkelőhely, ezt a szlovák hatóságok egy korábbi baleset miatt zárták le.
A szlovák hatóságok határozatlan időre felfüggesztették a 7,5 tonna feletti tehergépjárművek beléptetését országuk területére a rendkívüli időjárási helyzet miatt – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Dobi Tamás közölte, hogy a rendőrség kényszervárakoztató helyre tereli a tehergépjárműveket, kamionokat. Ilyen kijelölt parkolókat Putnokon, Serényfalván és Ózdon alakítottak ki.
Budapesten is megbolygatta a közlekedés rendjét a rendkívüli idő, több forgalmi változás is történt a közösségi közlekedésben, ráadásul a helyzet folyamatosan változik.
Bár tegnap kora délután óta tudható volt, hogy havazás, majd ónos eső érkezik, számos nagy forgalmú budapesti busz-, villamos- és trolimegállóban nincs eltakarítva az azóta csúszós latyakká változó hó- és jégréteg. Olvasóink balesetveszélyes állapotokról számoltak be a főváros több pontjáról is.
A 60-as villamos helyett üzemzárásig pótlóbusz közlekedik a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút megálló között, a Városmajor és a Svábhegy között a 21-es és a 21A autóbusszal lehet utazni a kedvezőtlen időjárás miatt – írja Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!