Hiányoznak a kirúgottak – mégis szükség van a közszolgákra?
Lapértesülés szerint közel háromszáz üres poszt van a közszféra januárban indult állásportálján, ezekre a korábban elbocsátott köztisztviselők és közalkalmazottak is jelentkezhetnek.
Lapértesülés szerint közel háromszáz üres poszt van a közszféra januárban indult állásportálján, ezekre a korábban elbocsátott köztisztviselők és közalkalmazottak is jelentkezhetnek.
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között. A VDSZSZ szakági vezető ügyvivője elmondta, hogy a szakszervezet értesülései szerint az
Tarlós Istvánt meglepte, hogy „a rendszerváltozást eláruló SZDSZ szóhasználatában ő kádárista”. A Fidesz népszavazási kampányának politikai vezetője kedden Debrecenben sajtótájékoztatón reagált Kóka János liberális pártelnöknek a nap folyamán tett kijelen
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.