Minden jel szerint van oka az ünneplésre Matolcsy Ádámnak. A jegybankelnök fiának érdekeltségébe került Balaton Bútorgyár ugyanis éppen egy hete közel félmilliárd forintnyi uniós támogatást nyert el – értesült a Magyar Nemzet. Az ifjú Matolcsy közvetett tulajdonában álló gyár az Európai Unió Versenyképes Közép-Magyarország operatív programjának (Vekop) forrásaiból részesül összesen 498 millió forintban. A nagy összegű támogatás azért is figyelemre méltó, mert a 2015 végén Matolcsy Ádám érdekeltségébe került veszprémi társaság tavaly mindössze 266 ezer forint nyereséget tudott elérni, míg egy évvel korábban – az előző tulajdonosok idején – még 110 milliós nyereséggel zárta az évet.
A kormányzati pályázati portálon megjelent friss adatok alapján a brüsszeli pénzt az Okosiroda a jövő generációi számára című projekt megvalósítására kapja a bútorgyár.
Ennek keretében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen alakítanak ki egy „kísérleti mintairodát”. A projekt-összefoglalóban az olvasható, hogy a vállalkozás „az Y generáció irodahasználati szokásaira, az ott végzendő munka- és egyéb tevékenységek, ergonómiai, pszichológiai és funkcionális igényeire keres válaszokat”. Ennek keretében egyébként „trendkutatással és piackutatással” is foglalkoznak, továbbá – mint írják – az egész projekt folyamán designmódszertani kutatás zajlik. Nem mellékes, hogy az összefoglaló arra is kitér, a közel félmilliárd forintból megvalósítandó „projekt olyan társadalmi, gazdasági problémára kíván választ adni, aminek jelentősége közvetlenül még nem érezhető”.
Érdekes egyébként, hogy néhány hónapja még szemérmesen viszonyult a nyilvánosság előtt a közpénzekhez Matolcsy Ádám. A Magyar Nemzeti Bank elnökének fia június végén adott interjút a kormánypárti Magyar Időknek, azután, hogy „élete eddigi munkájából” megvásárolta az Origót is tulajdonló New Wave Media Group Zrt.-t. Akkor Matolcsy Ádám a bútorgyárával kapcsolatban azt mondta, színre lépését követően próbáltak arra odafigyelni, hogy ne induljanak olyan közbeszerzéseken, amelyek miatt támadható a Matolcsy név. Ehhez képest júniusban egy 350 millió forint és egy 95 millió forint értékű közbeszerzést is elnyertek az Országos Bírósági Hivatal pályázatán. Az interjúban arról is beszélt az ifjú Matolcsy, hogy idén jelentős árbevétel-növekedésre számít a bútorgyár az előző évhez képest. Ez a számítása bevált, ugyanis a közbeszerzéseken és az uniós tendereken elnyert összegek megközelítik az egymilliárd forintot.