Érdeklődés hiányában elmarad egy munkaszüneti nap

Alig 70 ezer aláírás érkezett, nem lesz népszavazás a karácsonyi munkaszünetről. Az ötletgazda a választási bizottságot hibáztatja.

Koncz Tamás
2017. 11. 28. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az összes ív még nem érkezett be, de látszik, hogy nem jön össze a szükséges mennyiség a november 28-ai határidőig, tehát nem lesz népszavazás az újabb munkaszüneti napról – mondta lapunknak kedd délelőtt a kezdeményezés ötletgazdája.

Bíró Zoltán szerint hiába volt a jelentős szakszervezeti összefogás, jó, ha közel hetvenezer aláírást tudtak összegyűjteni a kezdeményezéshez. A sikerhez százezer is kevés lett volna, de akkor legalább az Országgyűlés elé lehetett volna vinni a felvetést – igaz, a fideszes parlamenti többség akkor valószínűleg újra lesepri az asztalról a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításának ötletét, ahogy az ellenzéki pártok esetében eddig már háromszor megtette.

A kezdeményező így is minden segítséget köszön, főként a Magyar Szakszervezeti Szövetség- és a Vasas-tagok kitartását és lelkesedését, hiszen a gyűjtés négy hónapja alatt ők hozták a legtöbb aláírást, összesen harminckétezret szállítottak be.

 Besegítettek a gyűjtésbe az MSZP és a DK aktivistái is – előbbiek az ígért negyvenezernek csak a háromnegyedét, harmincezer, utóbbiak néhány ezer aláírást hoztak íveiken.

Bíró Zoltán egyértelműen a Nemzeti Választási Bizottság augusztusi szigorításának tudja be, hogy ilyen kevés aláírás jött össze. Az NVB döntése szerint ugyanis minden elvesztett aláírásgyűjtő ív után 1000 forintot kell befizetnie a bizottságnak, ezt az anyagi kockázatot pedig egy aktivista sem vállalja szívesen. Bíró szerint ezért nem szálltak be elegen a gyűjtésbe. „A jogsértő szigorítás miatt az Alkotmánybírósághoz fogok fordulni” - ígéri az ötletgazda. Rosszabb esetben neki is több százezer forintot kellett volna befizetnie az elvesztett ívek miatt.

Ilyenből pedig sok akadt,

az akcióban részt vevő Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (Pofész) által gyűjtött nyolcvan ív például abszurd módon a postai beküldés során tűnt el.

Bíró most csak azért kerülheti el a komoly bírságot, mert a kezdeményezést segítő szakszervezetek és pártok átvállalták a a büntetés befizetését – akiknél pedig saját pénzügyi felelősséget vállalt, azok elmondása szerint nem vesztettek el egy darab ívet sem.

Az akció sikertelenségét több tényező is magyarázhatja az NVB szigorításán túl: hibának bizonyult, hogy a gyűjtés többnyire nem lépte túl a szakszervezeti kereteket, nem is hirdették különösen.

A MSZP és a Párbeszéd ugyan utcára vitte a témát, ők sem reklámozták igazán hangosan az újabb munkaszüneti napról szóló kezdeményezést. A Párbeszéd a maga hasznát is kereste az akcióban, az aláírásgyűjtést összekötötte a Karácsony Gergely kormányfőjelölti kampányával.

Az érdektelenséget az is magyarázhatja, hogy idén már munkaszüneti nappá nyilvánították a nagypénteket, a december 24-e pedig most sem számít igazán hatékony munkanapnak. Ráadásul a munkaadók érdekvédelmi szövetségei eddig is mereven ellenálltak az újabb nap felszabadításának, a kormány pedig kényelmesen hivatkozhat arra, hogy csak a felek megegyezése után foglalkozna a témával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.