– Néhány hónapnyi tapasztalattal a háta mögött hogyan értékeli, mennyire volt jó döntés politikusnak állni?
– Sem a jelenlegi politikai, sem pedig a tágabb környezet nem alkalmas arra, hogy bármiféle radikális változtatási kísérletet befogadjon. A kiválasztott figurák érvényesülnek, akik már 27 éve szereplői a magyar politikai közéletnek, és sajnos nem látom az esélyét annak, hogy bármiféle fordulat bekövetkezhessen az elkövetkezendő néhány hónapban.
– De nem pont ezért alapított pártot?
– De, viszont kiderült, hogy ez nem járható út.
– Tehát a civil lét után a politikai sem működik?
– Sajnos nem, jelen helyzetben nem működik egyik sem, legalábbis én ezt tapasztaltam. Civilként lehetetlen bármit elérni, politikusként pedig számtalan olyan alkut kellene kötni, amire én nem vagyok képes.
– Például milyen alkut?
– Egy pártot is pénzből lehet felépíteni. Alkut kell kötni a finanszírozókkal és a párton belüli különféle csoportokkal is. Például van egy oktatási koncepció, amelyet kidolgoztam néhány emberrel közösen. Ezt a koncepciót a jelenlegi politikai palettát elnézve nincs olyan, aki hitelesen tudná képviselni.
– Az ön pártja sem?
– Nem, az én pártom sem, mert én magam mint oktatási szakértő nem vagyok hozzá elég nagy és elég erős egyedül.
– Miért lenne egyedül, ha egyszer van egy pártja?
– Van egy belső késztetésem, hogy csont nélkül, következetesen átvigyem az oktatási koncepciót, amelyet elterveztünk, és amit megígértem a nagyközönségnek. Ez viszont a jelenlegi környezetben megoldhatatlan. Ma a politikában rengeteg a résztvevő, mindenki az előző 27 évből táplálkozik, aki pedig esetleg nem, annak meg nincs átütő programja és ehhez hasonlóan átütő ereje sem, ezt a közvélemény-kutatások is igazolják. A politikai erők abban érdekeltek csupán, hogy Orbán Viktort megbuktassák, és ez óriási szereptévesztés. Nem az lenne elsődlegesen a cél, hogy Orbán bukjon meg, hanem inkább azon kéne gondolkodni, hogy mi történik azután, miután megbukott.
– Vannak olyan politikai szereplők, akik korszakváltást hirdetnek, és azt állítják, nem fognának össze az előző időszak szereplőivel.
– Így van, nem is fognak nyerni. És az oktatás területén – amihez én úgy gondolom, hogy értek – nincs olyan erős programjuk, amelyet meg is tudnának valósítani. Mindenki arról beszél, több pénzt kéne az oktatásba fektetni, vagy hogy visszaadnák az iskolaigazgatók jogköreit. Ez azonban mind csak szófordulat, ami mögé tartalom is kellene. Például az utóbbi évtizedekben megtapasztaltuk, milyen az, amikor az önkormányzatoknál vannak az iskolák, láttuk, hogy nem működik, ezért kellett változtatni 2010-ben. A változtatást nem jól hajtották végre, de erre nem az a megoldás, hogy visszamegyünk a 2000-es évek elejére, hanem inkább az, hogy megpróbáljuk helyrehozni, amit a Fidesz-kormány elrontott. Másrészt azt sem látom, hogy a pártok hogyan készítenék fel az Y, a Z, vagyis a netgenerációt arra, hogy milyen lesz majd a munkaerőpiac 30 év múlva, amikor a mostani szakmák már nem lesznek jelen. E kérdésekre nem látom a választ.
– Ez egyben azt is jelenti, hogy kilép a saját pártjából?
– Nem a saját pártom. De igen, elképzelhető. Ezt a párt többi vezetője már tudja, azonban én kértem meg őket, hogy egyelőre ne legyen sajtónyilvános, amíg véglegesen el nem határozom, illetve be nem jelentem. Egy ideje a háttérbe vonultam a párton belül, mert nem látom azt a potenciált, hogy átütő erejű lehetne a kezdeményezés. Ha a párt tovább küzd a vízióiért, az az ő dolga, és sok sikert kívánok neki, de azt gondolom, hogy ez most nem működőképes.
– Még csak nyáron alapított pártot, hogy jutott el ilyen gyorsan oda, hogy feladja? Egyáltalán mire számított?
– Már az alapítás előtt, jóval régebb óta folyt a szakmai műhelymunka, összeállítottunk egy tényleg erős szakmai anyagot. Az álláspontom szerint a szakmai anyagot a párt nem tudja eléggé erősen átvinni a köztudatba. Egyrészt az előbb említett okok miatt: a legtöbb politikai erő Orbán távozásán nem lát túl, pedig az nem cél, csak egy eszköz. A kormányzati oldalról pedig látjuk, mekkora médiatúlsúly van, és mennyire tudja tematizálni a közvéleményt. Innentől kezdve szerintem egyetlen politikai erőnek sincs esélye arra, hogy megdöntse a kormányzatot. Most önvizsgálatot kell tartani, hátrébb kell lépni egyet-kettőt, elmélyülten a szakmával foglalkozni, amiben otthon érzem magam.
– Úgy hangzik, mintha a sült galambra várna.
– Akkor várnék a sült galambra, ha tovább ámítanám magam.
– De azt mondja, hogy nem alkalmas a környezet a változásra, miközben feladja a változásért vívott küzdelmet.
– Nem adom fel. Az oktatási rendszer megreformálása nem két év programja, 12 év a minimum, de akár 30 évig is tarthat. Egyszerűen nem tűnik úgy, hogy erre most fogadókészség lenne, és hogy hosszú távon gondolkodnánk bármiben. Egyedül az látszik, hogy mindenki a népszerűséget hajhássza, és megpróbál érvényesülni a politikai térben olyan rövidlátó módon, ahogyan az működésképtelen. Ilyenkor a legbölcsebb, amit az ember tehet, hogy egy kicsit belenéz saját magába, elszámol azzal az időszakkal, amelyen túl van, és mérleget von, hogy amit tett, az sikeres volt-e.
– Összességében megbánta, hogy közéleti karrierbe fogott?
– Nem bántam meg, nem csinálnék másképp semmit. Azt sem bántam meg, hogy kiléptem a Tanítanékból vagy hogy pártot alapítottam. Mindent végigpróbáltam, ami esetleg a célhoz elvezethet, de jelenleg ez tényleg kivitelezhetetlen.
– Mindezek tükrében úgy érzi, sikerült megőriznie a hitelét?
– Igen, egyenes utam volt. Pont azért szálltam ki mindenhonnan, mert a saját igazamat kerestem, nem érdekek mentén haladtam, hanem a saját utamon. Be kell látnom, hogy egyelőre elfogyott a munícióm. Csak azért pedig nem fogok indulni a választásokon, hogy bekerüljek az Országgyűlésbe, mert annak semmi értelme. Az lenne az igazi képmutatás, ha végigcsinálnék egy kampányt úgy, hogy tudom, nincs esélyünk kormányváltásra. Sőt a legrosszabb az lenne, ha bekerülnék a parlamentbe, és tehetetlenül nézném végig, ami ott zajlik.
– Otthagyta az iskolaigazgatói széket nyáron. Hol sikerült elhelyezkednie?
– Egy általános iskolában tanítok teljes állásban.
– Állami vagy magánintézményben?
– Állami, de speciális tantervvel. Egy Montessori-iskoláról van szó.
– Tehát mégiscsak az állami rendszerben maradt.
– Az állami rendszerben is van célja a tanárnak, például az, hogy az adott keretek között a lehető legtöbbet adja a diákoknak, és csökkentse a rendszer negatív következményeit. Ha magamra csukom az ajtót, bent azt csinálhatom, amit a legelőremutatóbbnak gondolok, ami fejleszti és motiválja a gyerekeket, ez általam így vállalható.
– Mégis: nem tartja meghátrálásnak, hogy állami keretek között folytatja?
– Nem. Az oktatási rendszeren változtatni kell. Sem civilként, sem politikusként nem tudok most érte tenni. De tanárként a tanórán még enyhíthetek valamit a negatív hatásokon. Ez pedig az állami rendszerben a legsúlyosabb.
– Tehát most tanít. Kizárja, hogy a jövőben legyen mégis további közéleti aktivitása? Az volt az ígérete, hogy áttöri a fejével a falat.
– Igen, kicsit betört a fejem falnak ütődés közben. Nem mondom, hogy szeretném felégetni magam mögött az összes hidat. Ha lesz a magyar népnek olyan lelkiereje, hogy le tudja magáról rázni a mostani béklyót, és tényleg szeretne hiteles oktatási rendszert teremteni, abban az esetben szívesen teszek ennek megvalósulásáért.
– Mennyire szól a személyes csalódásáról vagy az önérzetéről a visszahúzódása?
– Ha az önérzetemről szólna, még mindig folytatnám. Az eltelt időszakot nem csinálnám másképp, de szeretném megvizsgálni, hogy a jövőben mi az, amin változtatni kellene, és ehhez kell egy kis idő és elmélyülés. Most a családommal és a hivatásommal szeretnék foglalkozni, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
– Valószínűleg a mostani szavai sem fogják eloszlatni azt a gyanút, hogy ön Fidesz-ügynök.
– Ezt őszintén sajnálom. Ha valakinek nem volt egyértelmű, hogy mi volt a cél, akkor nem figyelt eléggé. Ha Fidesz-ügynök vagyok, nem kéne most a Bahamákon nyaralnom, vagy valami jól fizető állásban tengetnem a napjaimat?
– Még kaphat másik igazgatói állást.
– Már jeleztem, hogy ebben a politikai rendszerben nem szeretnék igazgatói állást vállalni, mert az bohóckodás. Inkább a diákjaimmal foglalkozom olyan újszerű módszereket alkalmazva, amelyeknek már 15 éve benne kellene lenniük a magyar pedagógiai gyakorlatban. Egyébként nagyon jólesik visszakerülni a gyerekek közé, látni a bennük lévő lehetőségeket, és végre azt csinálni, amit szeretek.
