Megszüntették a munkahelyét, és megfosztották két bizottsági tagságától azt a szocialista önkormányzati képviselőt Kalocsán, aki nyilvánosságra hozta az OLAF Elios-ügyben küldött észrevételeit – derült ki az RTL Klub Híradójából.
Angeli Gabriella menesztését a független polgármester terjesztette elő a közgyűlés elé, hivatalosan takarékossági szempontokra hivatkozva. A javaslatot megszavazta a baloldali többségű közgyűlés szocialista képviselője is, aki a párt helyi elnöke. Emiatt kizárhatják az MSZP-ből a kalocsai politikust.
Az ügy előzménye, hogy Angeli kikérte az unió csalások elleni hivatala (OLAF) Kalocsának küldött észrevételeit, egy hete pedig nyilvánosságra hozta, hogy az OLAF gyanúja szerint a városban az Eliosra szabták a közbeszerzést. Így nyerhette el a település közvilágításának korszerűsítését a cég, melynek akkoriban felerészben tulajdonosa volt Orbán Viktor veje, Tiborcz István.
Az OLAF jelentéséből kiderül, hogy a Miniszterelnökség több önkormányzat önrészét is kifizette. Így történt ez Kalocsán is. A Lázár János vezette tárca már akkor átvállalta az önkormányzat önrészét, amikor az Elios még bele sem kezdett a munkába. Kalocsán például csak 2015-ben tudták végrehajtani a lámpacseréket, de a város 2014 nyarán már megkapta az 567 millió forint összköltségű beruházás ráeső 15 százalékát, 86 millió forintot.
Kalocsán – az OLAF dokumentumai alapján – azért késett a kivitelezés, mert a város háromezer hagyományos lámpáját a helyi szolgáltató, a Démász már korábban takarékos lámpatestekre cserélte, és 2013-ban, amikor meg kellett volna kötni az Eliosszal az újabb közvilágítás-modernizálási megállapodást, még nem járt le a szolgáltató céggel fennálló törlesztő szerződés.
A jelek szerint azonban a városnak így is gyorsan ki kellett fizetni a Tibocz-cég későbbi költségeit, mert 2014 áprilisában OTP-hitelt vett fel – több más uniós projekt mellett – a LED-es lámpacsere finanszírozására. De a városnak nem kellett sokáig nyögnie a banki hitelt, mert júniusban már meg is érkezett az önrésztámogatás Lázáréktól.
Korábban megírtuk, hogy OLAF költségvetési csalás gyanújával javasolt eljárást a magyar Legfőbb Ügyészségnek az Elios-ügyben, vagyis Polt Péter hivatala ilyen jogcímen nyomozhat Tiborcz István korábbi cégének korrupciógyanús közvilágítási tenderei miatt. A magyar nyomozóhatóságok már 2016-ban is vizsgálódtak az Elios korábbi közvilágítási tenderei miatt, minden látható eredmény nélkül. Polt Péter legfőbb ügyész szerint „az OLAF vizsgálatának eredményéből nem lehet arra következtetni, hogy a megszüntetett nyomozás során a nyomozó hatóság vagy a nyomozást felügyelő ügyészség mulasztást követett volna el, ezért az ügyben belső vizsgálat lefolytatását nem tartom szükségesnek”.