Miért nem volt elszámoltatás? Makovecz szerint Orbán zsarolható

Azóta másoknak is eszébe jutott, talán a kormányfő nem maga dönt. Az biztos, hogy nem esett át átvilágításon.

MN
2018. 02. 23. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor zsarolható – ezzel érvelt a Fidesz neves támogatója, Makovecz Imre még a 2010-es választások előtt azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor kormányon miért nem fogja véghezvinni az ígért elszámoltatást. A Hír TV Célpont című műsorából kiderül, hogy az időközben elhunyt Kossuth-díjas építész egy szarvasi lakossági fórumon beszélt erről.

– De ezt nem meri megcsinálni. Miért, miért?! Mert zsarolható ő is. Nem a családjával – fogalmazott Makovecz Imre.

A rendezvényen jelen lévő Babák Mihály, akkori fideszes országgyűlési képviselő ma már nemigen emlékszik az elhangzottakra. A Célpont kérdésére Szarvas fideszes polgármestere álhírt emlegetett, szerinte Makovecz Imre nem mondott olyat, hogy Orbán Viktor zsarolható lenne. Arra a felvetésre, hogy erről felvétel is van, azt mondta, „hát, nézze, megeshet”, „megeshet, hogy valami nem úgy történt, ahogy szerette volna, ez nálam is előfordult”. Babák Mihály hozzátette: azért sem akarja kommentálni az építész szavait, mert mind Makovecz Imrét, mind Orbán Viktort nagyra becsüli a teljesítményük miatt.

A Célpont műsorában hangsúlyozták: Orbán Viktor nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon. Korábban a DK is kezdeményezte a miniszterelnök átvilágítását. Tavaly májusban pedig Demeter Márta ugyancsak azzal kapcsolatban fogalmazott meg javaslatot, hogy rendeljék el a mindenkori miniszterelnökök és államfők átvilágítását.

Simicska Lajos, lapunk tulajdonosa 2015 márciusában arról beszélt: Orbán Viktor miniszterelnöknek jelentéseket kellett készítenie róla évtizedekkel ezelőtt, amikor katonák voltak. Az üzletember szerint ekkor megbeszélték Orbánnal, hogy majd együtt találják ki, hogy mi álljon a jelentésekben. Mint mondta, amikor leszereltek, Orbán Viktort kiemelték közülük. „Úgy mentünk haza a leszerelővonattal is, hogy Viktor nem volt velünk” – mondta Simicska, hozzátéve, később a leszerelőbulin megjelent Orbán, és azt mondta: „alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott”. Az üzletember ezzel kapcsolatban azt mondta, harminc éven át elhitte Orbán Viktornak, hogy így történt, de ma már nem tudja, mit gondoljon. 

A Miniszterelnökség az interjút közlő Mandinernek cáfolta Simicska Lajos állítását, és korábban közzétett állambiztonsági dokumentumokkal támasztotta alá a miniszterelnök álláspontját, amely szerint tervbe vették a beszervezését, de ő nemet mondott, így az állambiztonság emberei elálltak a szándékuktól. Orbán egy 2012-es parlamenti válaszában az szerepelt, hogy katonai szolgálata alatt megpróbálták beszervezni, de ő ezt visszautasította.

Egyébként Gyurcsány Ferenc korábban azzal vádolta meg a jelenlegi kormányfőt, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.