– Ennyire komolyan veszi azokat a presszionáló üzeneteket?
– Mivel tudom, hogy végső soron kitől származnak, nagyon komolyan veszem.
– A lelkiismerete csak most szólalt meg?
– Nem. Végig szólt, és egyre erősebben. Amikor jöttek értem a rendőrök, szabályosan megkönnyebbültem.
– És ha nem jöttek volna?
– Előbb-utóbb jönniük kellett. Csak az időpont volt kérdéses.
– Kezdjük az elején. Mikor került a BKV-hoz?
– A vállalat 2006 decemberében írt ki pályázatot egy beruházási csoportvezetői állásra, erre jelentkeztem, az igazat megvallva, nem túl sok reménnyel. Ekkoriban elbocsátások voltak a cégnél, sokan mentek kifelé, és nagyon kevesen befelé, ráadásul a vezetői posztok csaknem mindegyikét régi BKV-sok töltötték be.
– Ekkor Antal Attila volt a vezérigazgató. Találkozott vele, mielőtt pályázott?
– Igen, egy semleges rendezvényen találkoztunk, ekkor a kezébe adtam a szakmai önéletrajzomat, de mondom, nem ítéltem esélyesnek a dolgot. Aztán az életem úgy alakult, hogy vidéken voltam egy hónapig, utána kaptam a hírt, hogy mégis meghallgatnának. Háromszor meghallgattak, és 2007 áprilisában végül megkaptam az állást.
– Mit csinál egy beruházási csoportvezető a BKV-nál?
– Beruházási terveket menedzsel, ezek előkészítését és lebonyolítását felügyeli.
– Erre ön alkalmas volt?
– Ilyen vagy ehhez nagyon hasonló munkakörben több mint tíz évig dolgoztam a Matávnál, utána pedig, 1998–2000 között, a Magyar Postánál én alakítottam ki a beruházásokat felügyelő rendszert, úgyhogy azt gondolom, igen. Persze, a BKV-nál minden, így a beruházások is másként zajlanak, ennél a társaságnál ésszerű munkavégzésre, átgondolt tervezésre nincs lehetőség.
– Miért?
– A tárgyév mindig összecsúszik az előző évvel, a költségvetésről nagyon későn dönt a fővárosi önkormányzat, a projektek sokáig állnak, később pedig lóhalálában kell lezárni őket.
– Mikor találkozott a politikával?
– Miután műszaki vezérigazgató-helyettes lettem, 2007. szeptember végén, október elején.
– Hogyan?
– Berendelt az irodájába.
– Hagyó Miklós?
– Igen. Egy tányér volt előtte, valami negyven deka párizsival, éppen evett. Miközben bemutattak neki, két kézzel tömte magába, aztán rám nézett, és azt kérdezte: te leszel? Mondtam, hogy úgy tűnik, én. Aztán azt mondta, hogy kemény legyek, mert itt végre kell hajtani dolgokat, és aki nem teszi, annak nincs kegyelem, annak el kell vágni a torkát.
– Milyen finom úriember. De legalább egyértelmű volt. Miért nem állt fel?
– Nem volt semmilyen ismeretem erről a világról, ilyen emberekkel azelőtt nem találkoztam. Közlekedésépítő mérnök vagyok, aki éppen nagyon örült az előléptetésének. Ezt a közjátékot igyekeztem elfelejteni.
– Azt hitte, hogy ennyi volt az egész, és innentől belevetheti magát a szakmai munkába? Ezt nem gondolhatta komolyan.
– Azt valamennyire természetesnek tartottam, hogy a BKV-t felügyelő főpolgármester-helyettesnek bemutatnak. A helyzetet viszont, amibe kerültem, nem ismertem fel.
– Mikor jött az első telefon?
– 2007 novemberében. Egy informatikai beruházást érintett, amit egy bizonyos cég nyert el.
– Tiszta körülmények között?
– Aligha.
– Megmondták, hogy ez és ez a pályázó nyerjen?
– Az volt a szokás, hogy a politika csak általánosságokban utalt az ilyesmire, sokszor szabályosan ki kellett találni, mit akarnak.
– Mi hangzott el a telefonban?
– Hogy a győztes cég majd jelentősen árat fog emelni, és a vállalt határidőt is kitolja. Ez a bevett eljárás. Lehet, hogy az effajta pályázatok formailag a legkedvezőbb ajánlattal nyernek, de utólag mindig jönnek ezek a módosítások, a megemelt árral és a határidővel való bűvészkedéssel.
– Ki volt a vonal túlsó végén?
– Az az ember, aki bemutatott Hagyó Miklósnak, Hatvani Szabó János.
– Miért nem küldte el a fenébe?
– Mert Hagyó megmondta, ott, az irodájában, hogy ez az illető fog engem hívni, és az olyan, mintha ő hívna személyesen. Ezt elég részletesen kifejtette. Valahogy úgy fogalmaztak, hogy Hatvani Szabó lesz a tartótisztem.
– Ezt a bizonyos telefonhívást elmesélte Antal Attila vezérigazgatónak?
– Nem, Hatvani Szabó tájékoztatott, hogy Antal mindenről tud.
– Szó nélkül teljesítette a kérést?
– Nem. Nem értettem, hogy miért kellene kockára tennem az állásomat egy ilyen védhetetlen ügyben. Azt mondtam, hogy ez nem fog menni.
– Mi volt a reakció?
– Mennem kellett Hagyóhoz. Hagyónak van egy bosszantó eljárása. Szokása, hogy nyakon ragadja az embereket, mintha barátkozna, de ezt elviselni igazi fizikai tehertétel. Nekem is elkapta a nyakamat, és így sétáltunk fel-alá az irodája előtt a folyosón. Közben elmondta, hogy a szerződésmódosítást márpedig meg kell csinálni, és a többletpénz teljes összegét ki is kell fizetni még karácsony előtt, azaz napokon belül.
– Mit érzett?
– Szégyelltem magam. Ma is szégyellem.
– Miért?
– Mert balek voltam.
– És mit tett?
– Továbbengedtem a módosított szerződést, és elismertem a teljesítést.
– Miért?
– Mert úgy gondoltam, hogy nem tehetek mást. Féltettem az állásomat.
– És ezzel elindult a lejtőn.
– Így történt. Egyébként ez az első eset végig nem hagyott nyugodni, 2009 tavaszán újra elővettem ennek az informatikai beruházásnak az ügyét, belső vizsgálatot indítottam, és hivatalosan felszólítottam azt a bizonyos céget, hogy fizessen kártérítést a BKV-nak a késedelmes teljesítésért. Válaszul a cég vezetőjétől folyamatosan fenyegető SMS-eket kaptam.
– Megmutatta valakinek?
– Igen, Horváth Évának. Mondtam, hogy elképesztő, amit műveltek, elloptok egy csomó pénzt, és ráadásul fenyegetőztök is. Azt válaszolta, hogy ne törődjek az üggyel, nem kell az illetővel foglalkozni, semmi közöm hozzá.
– Mennyi pénzről lehetett itt szó?
– Egyszer éppen Hagyóhoz mentem, és ott ült az előszobájában a már említett tartótiszt. Beszélgettünk, volt időnk, mert Hagyó mindig sokáig váratta az embereket. Kinyitotta a táskáját, benne volt egy nagyméretű boríték, tele pénzzel, azt mondta, ez jött vissza az általam átengedett beruházásból. Az általa említett visszatérítési ráta negyven százalék volt. És ez egyetlen eset volt a sokból.
– Mi volt Horváth Éva szerepe a BKV-nál?
– Ezt nem értem.
– 2008 elején ön lett a vállalat megbízott vezérigazgatója, először kétszer egy hónapra. Milyen állapotban volt akkor a BKV?
– Megbízott vezérigazgatóként sűrűbben találkozott a politikával?
– Tessék?
– És erre ön?
– Vitt neki pénzt?
– Honnan szerzett ennyi pénzt?
– És ők honnan szerezték?
– Hol adta át a dobozokat Hagyónak?
– Mit szólt Hagyó a pénzhez?
– Miért nem ment a rendőrségre, miért nem tagadta meg az együttműködést?
– Miből látta?
– És szakszervezeti emberek is ott ültek…
– Ön kapott a pénzből?
– Nem ötlött fel soha önben, hogy micsoda megalázó és főleg bűnös szituációkba kerül?
– És Mesterházy?
– Mit kért Tóthfalusi?
– Mikor kezdte azt érezni, hogy vége lesz a dalnak?
– Most már nem először hozom szóba, de ezek annyira képtelen helyzetek, hogy megint meg kell kérdeznem: miért tűrte, miért nem csapott az asztalra, miért nem fordult a hatóságokhoz?
