Hangsúlyozta, hogy a kutatási kiválóságot a továbbiakban is tématerületi megkötés nélkül finanszírozzák, ehhez olyan finanszírozási rendszert alakítanak ki, amely a kiszámíthatóságot és a motivációt tartja szem előtt.
Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének megemlékezését Szarka László, az Eötvös 100 koordinációs testület elnöke olvasta fel a jelenlévőknek. A miniszter úgy fogalmazott: ahhoz, hogy felismerjük Eötvös Loránd valódi jelentőségét, nem elég felsorolni eredményeit, meg kell ismerni magát az embert is.
Mint elhangzott, ars poeticájának tekinthető mondatából, mely szerint „az igazi természettudós örömet talál magában a kutatásban s azokban az eredményekben, melyeket az emberiség jólétének előmozdítására értékesít”, megállapítható, hogy Eötvöst nem a hatalomvágy, a magas pozíciók űzése hajtotta, ő mindenek előtt szolgálni kívánta nemzetét és az egész emberiségét.
Kásler Miklós szavai szerint az elvégzett feladatok és a nemes elvek együtt adják Eötvös örökségét. Mint mondta, az általa vallott és követett elvek azóta semmit sem vesztettek érvényességükből.
„Amikor Albert Einstein értesült Eötvös Loránd haláláról, úgy nyilatkozott, hogy meghalt a fizika egyik fejedelme. Úgy vélem, hogy ennél sokkal több volt Eötvös Loránd, 100 évvel ezelőtt egy példakép halt meg, akinek iránymutatását ma is követnünk kell” – hangzott el.
Az emléknapon beszédet mondott még Borhy László, az ELTE rektora, aki köszöntőjében Eötvös oktatásszervező és tudományszervező tevékenységéről szólt. Mint mondta, Eötvös élete során mindvégig tevékenyen munkálkodott az egyetem megbecsülésének előmozdításán.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!