Szeptembertől már csak az üzleti életre kíván koncentrálni KGBéla

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ma három tanút hallgatnának meg a bíróságon Kovács Béla volt jobbikos, ma független EP-képviselő kémkedési és költségvetési csalási ügyében, ám az előzetes hírek szerint egyikük sem jelenik meg, így a pert el kell napolni. A politikus szerint csak az év végére várható elsőfokú döntés, amit mindenképpen fellebbezés követ.

2019. 04. 18. 5:55
Az európai parlamenti képviselő biztos benne, hogy az ügy másodfokra kerül Fotó: Havran Zoltán

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy olyan üzletekre törekszem, ami Magyarország javát is szolgálja. Már több ország felajánlotta az állampolgárságát, ám mindig elutasítottam. Magyarnak születtem, maradok magyar állampolgár.

Megmarad a magyar lakcímem is, nem kívánok elköltözni a hazámból – szögezte le a politikus, aki az EP-ben az „Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság” és „A Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség” tagjaként, valamint a „Külügyi Bizottság” és „A Kanadával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség” póttagjaként szerteágazó, gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki világszerte.

A kémkedés vádja szerint Kovács Magyarországon szolgáló orosz katonai hírszerzőkkel állt kapcsolatban, és őket egyebek mellett az Európai Unió és hazánk kapcsolatairól, valamint a paksi atomerőmű bővítéséről informálta, ezzel aktívan segítve az orosz felderítés munkáját.

A költségvetési csalás lényege, hogy úgy alkalmazott gyakornokokat, hogy azok meg sem jelentek Brüsszelben, és nem végeztek gyakornoki munkát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.