Áder János köztársasági elnök pénteken október 13-ára kitűzte az önkormányzati választásokat.

Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Áder János köztársasági elnök pénteken október 13-ára kitűzte az önkormányzati választásokat.
A Fidesz azt írta: felkészült az őszi önkormányzati választásra, alkalmas és a legtöbb településen már bizonyított, eredményes polgármesterjelöltekkel készül, akik a kormánnyal és a kormánypártokkal együttműködve képesek a magyar falvakat és városokat továbbfejleszteni.
A pártnak csaknem ezer településen van fideszes vagy Fidesz által támogatott polgármesterjelöltje. Ezeken a településeken mintegy 8 millió ember él – tudatták.
Budapesten Tarlós István főpolgármester a kormánypártok jelöltje, aki 2010 óta sikeresen vezeti a fővárost – írták, kiemelve: „Budapest minden téren fejlődik, Európa egyik legbiztonságosabb, legszebb és legdinamikusabban fejlődő városává vált”.
Közölték: a választmány megállapította, hogy a „magyar települések jövőjét is veszélyezteti az ellenzék alkalmatlansága”. Úgy fogalmaztak: „a közösnek hazudott alkalmatlan ellenzéki jelöltek mögött színlelt, álságos, hazug politikai paktumok állnak, amelyeknek legnagyobb áldozatai a magyar falvak és városok lennének”.
A Fidesz szerint az ellenzéki pártok csak hatalmi osztozkodásra használják fel az önkormányzati választást is: településeket, kerületeket, pozíciókat osztogatnak maguk között, nem a magyar falvak és városok sorsa érdekli őket valójában, csak a saját túlélésük – olvasható a közleményben.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Provokálják az embereket.
Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!
A VAR sem mentette meg a Real Madridot az óriási égéstől Xabi Alonso első meccsén
Ezeket a városokat kerüld el, gyűlölik a magyar turistákat!
Tőrt szúrtak Ukrajna szívébe: Zelenszkij nem várt helyről kapta meg a kegyelemdöfést
Élve találták meg azt a négyéves kislányt, aki három évvel ezelőtt tűnt el
Rendőrségi razzia az utakon: ez még csak a kezdet, jön a nagy hajtóvadászat
Orbán Viktor összehívta a kormányt
A Barcelona tinisztárjának szexi barátnője miatt áll a bál – fotók
Konferencialiga: ellenfelet kapott két NB I-es csapat
Meggyalázták a Normafa keresztjét
Rejtélyes repülőgépek tartanak Iránba
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Provokálják az embereket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.