Augusztus 10-től megszűnik a Széna téri autóbusz-állomás, ezért a járatok a Széll Kálmán tér Dékán utca és Szilágyi Erzsébet fasor közötti szakaszára áthelyezett megállókból indulnak – tájékoztatott kedden a Volánbusz Zrt. A közlekedési társaság közleményében azt írta, az első kocsiállásról Zsámbék és a távolabbi települések, a másodikról Perbál irányába változatlan időpontokban közlekednek a buszok. A Széll Kálmán téri érkezési hely nem változik. A Széna tér felújításának az előfeltétele, hogy az ott üzemelő buszpályaudvart elköltöztessék.
A Fővárosi Közgyűlés egy éve fogadta el a terület felújításának tervezéséhez és kivitelezéséhez szükséges dokumentumokat. A főváros által elfogadott megvalósítási megállapodás szerint a tér terveztetése, az építési engedély megszerzése, valamint a közműkiváltások tervezési engedélyeztetési feladatainak az elvégzése után kezdődhet meg a tér és környezetének felújítása, ami a tervek szerint 2020 végén fejeződik majd be.

Fotó: Bach Máté
Korábban Tarlós István főpolgármester közölte: megszűnik az Ostrom utca és a Hattyú utca közötti parkoló, valamint a beruházás során a két utca térhez kapcsolódó szakaszát is felújítják. A tervek szerint a mintegy 2,5 milliárd forintból teljesen felújított Széna tér egységet alkot majd a már korábban teljes rekonstrukción átesett Széll Kálmán térrel.
A tér környéke már az elmúlt kilenc évben jelentősen megváltozott, 2010-ben adták át a többi között a felújított Lövőház utcát, amelynek egy részét sétálóutcává alakították, megújult a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Központi Statisztikai Hivatal könyvtára. A Ganz-gyár és a volt Ipari Minisztérium helyén a Millenáris Parkot 17 milliárd forintból fejlesztik, ahol egy 2,5 hektáros közparkot és alatta egy ötszáz férőhelyes mélygarázst alakítanak ki.
A Széna tér megújításával párhuzamosan a Fővárosi Közgyűlés tavaly döntött a Blaha Lujza tér komplex felújításáról is. Az egyik legforgalmasabb fővárosi csomópont, a tér alatti aluljáró és a Somogyi Béla utca átépítésének becsült költsége négymilliárd forint, amely fővárosi és kormányzati forrásból áll rendelkezésre. Szintén megújulnak a Váralagút és a Lánchíd rekonstrukciójával párhuzamosan a környező terek és utcák is. Az óriási beruházás Budán a Clark Ádám teret, a pesti oldalon pedig a Széchenyi teret és a József Attila utcát is érinti.