Habsburg Ottó életművének tanulmányozása érthetőbbé teszi a 20. század történelmét – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Pannonhalmán, a Páneurópai Unió egykori elnöke halálának nyolcadik évfordulóján rendezett megemlékezésen.
Semjén Zsolt a Pannonhalmi Főapátságban mondott beszédében kiemelte: a magyar nemzet nem felejtheti el Habsburg Ottónak, hogy a bajor kereszténydemokraták (CSU) politikusaként „egy emberöltőn keresztül” minden évben magyar nyelvű beszédet mondott az Európai Parlamentben, jelezve, hogy Magyarország szabad akaratából az Európai Unióban lenne, ott, ahová Szent István-i öröksége kötelezi, ahonnan „akarata ellenére csak a szovjet megszállás szakította ki”.
Habsburg Ottó hitet tett amellett is, hogy az Európai Unió csak a keresztény civilizáció kultúrkörében létezhet, ha pedig keresztény örökségét megtagadja, akkor a saját lelkét tagadja meg – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Hozzátette: Habsburg Ottó egész életében ugyanazt az örökséget képviselte, mint Adenauer, Schuman és De Gasperi, akik az európai nemzetek sokszínűségére és a keresztény civilizációra építették az Európai Uniót.
Semjén Zsolt arra is kitért: az egyetemes magyarság hálás lehet Habsburg Ottónak azért, ahogyan képviselte a határon túli magyarokat, mert mindig szóba hozta az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai magyarság helyzetét. Kiállt az európai nemzetek együttműködése mellett, de mindig hitet tett a kisebbségek jogos védelme, a kisebbségek autonómiája mellett is. Azon az állásponton volt, hogy amit egy nemzetnek vagy egy kisebbségnek, nemzetrésznek lehet Európában, azt lehet a többinek is – mondta.
A miniszterelnök-helyettes az osztrák-magyar viszonyról szólva úgy fogalmazott: 1867-ben a kiegyezés pontot tett „a történelmi viharokra”. Az uralkodóház és a magyar nemzet között a nemzet szabad akaratából létrejött a történelmi kiegyezés, mely után „soha nem látott felvirágzás” indult el a dualizmus idején. Az osztrák-magyar birodalom felbomlása utáni helyzet azonban Semjén Zsolt szerint rosszabb lett a térségben élő népeknek, mint amilyen az együttélés volt 1867 után.