Tóbiás József még hallgat

Bár közeleg az Országgyűlés őszi ülésszaka, az MSZP-ben még nem tudják, hogy továbbra is számíthatnak-e Tóbiás József munkájára. A politikus lapunknak sem volt hajlandó elárulni, hogy megtartja-e mandátumát, vagy inkább a Kanári-szigeteken marad a családjával.

Bákonyi Ádám-Bácskai Balázs
2019. 08. 29. 9:15
Tóbiás József
A szocialista politikus Teneriféből ingázik a Parlamentbe Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyaralására hivatkozva Tóbiás József nem kívánt nyilatkozni a Magyar Nemzetnek arról, hogy folytatja-e ország­gyűlési képviselői munkáját, vagy inkább lemond mandátumáról. Ismert: a Blikk még júliusban írta meg, hogy az MSZP-s politikus családjával együtt tavaly ősszel a Kanári-szigetekre, Tenerifére költözött, így a Kossuth téren legfeljebb két-három hetente teszi tiszteletét, ám 1,38 milliós tiszteletdíját továbbra is felveszi.

Az MSZP elnöksége választás elé állította Tóbiást: a parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt. Bár Tóth Bertalan pártelnök a közelmúltban a Népszaván keresztül dörgedelmesen megerősítette az ultimátumot, azonban az MSZP-ben még mindig nem tudják, hogy Tóbiás József a frakció tagja marad-e, noha az Országgyűlés hamarosan megkezdi munkáját.

A szocialista politikus Teneriféből ingázik a Parlamentbe
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Elnökségi forrásaink szerint Tóbiás egyelőre őket sem tájékoztatta a döntéséről, arra pedig nem kaptunk érdemi magyarázatot, hogy erről miért nincsen semmiféle információjuk. Forrásaink hangoztatták: az még elfogadható, ha politikusuk az őszi ülésszakot pár nappal megelőző MSZP-frakcióülésig közli, hogy mire jutott. Amennyiben Tóbiás visszaadná listás mandátumát, utódjáról a párt országos választmánya dönt majd, ám erre csak az októberi önkormányzati választás után kerülhet sor.

Az MSZP elnökségében mindazonáltal azt állították, hogy reményeik szerint Tóbiás József megtartja mandátumát, és jövőben aktívabb munkát végez majd. Más vezető szocialista forrásaink korábban azzal magyarázták a Tóbiásnak adott ultimátumot, hogy ezzel felgyorsult a jelenlegi pártvezetéssel nem szimpatizálók, adott esetben nyilvános bírálatokat megfogalmazók kiszorítása.

Tóbiás József egyébként meglehetősen ellentmondásos érveléssel magyarázta kétlaki életét, állítása szerint ugyanis fia légúti problémái miatt költöztek Tenerifére, ám a Kanári-szigeteken számos működő vulkán van.

A világ harmadik legnagyobb aktív tűzhányója éppen Tenerifén található, a légkörbe kerülő finom szemcséjű hamu pedig kifejezetten komoly légúti panaszokat okozhat. Tóbiás évekkel ezelőtt egyébként azzal került be a híradásokba, hogy úgy vett fel csaknem ötvenmillió forint utazási költségtérítést, hogy a Budapesttől húsz kilométerre lévő Érden lakott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.