Varga Mihály: Az egyetemi kutatások a gazdaság teljesítményét is növelik

A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék – jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén vasárnap.

Forrás: MTI2019. 09. 08. 14:48
VARGA Mihly
Debrecen, 2019. szeptember 8. Varga Mihly pnzgyminiszter beszdet mond a Debreceni Egyetem tanvnyit szentusi lsn a Fnix Csarnokban 2019. szeptember 8-n. MTI/Czegldi Zsolt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a teljesítmény elsődlegességére hívta fel a hallgatók figyelmét. „Helyezzük a tudást, a teljesítményt a középpontba”, a kormánynak is ez a törekvése – hangoztatta, hozzátéve: „forduljunk a teljesítmény felé, ebben a magyar kormány és a parlament is elkötelezett, ”csináljuk jól amit csinálunk„.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora elmondta, hogy az idén több mint tízezren jelentkeztek az intézménybe, 9500-an már be is iratkoztak. Az általános és pótfelvételi eljárásban 8027, az angol nyelvű képzésekre 2007 hallgatót vettek fel.

Megemlítette, hogy a műszaki képzés fejlesztésének eredményeként az idén 40 százalékkal több hallgató jelentkezett a műszaki karra, mint egy évvel korábban. Kialakult a ”pénzintézeti láb„ is az egyetemen, így ”egészen biztos, hogy lesz munkájuk, ha ezen az egyetemen végeznek„ – intézte szavait az elsőévesekhez a rektor.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy Debrecen csak akkor lehet sikeres, fejlődő, ha egyetemével közösen alakítja a jövőt. Az elsőéveseket köszöntő beszédében hangsúlyozta, a városban létrejövő munkahelyek egy része is az új egyetemi polgárokat várja.

Fő törekvésüknek nevezte, hogy Debrecen oktatási rendszere, élén az egyetemmel, a régió legjobb, legversenyképesebb tudást biztosító intézményrendszere legyen.

A debreceni Főnix csarnokban tartott ünnepi tanévnyitó szenátus ülésen a magyar és a külföldi elsőéves hallgatók letették a hallgatói esküt, majd Szilvássy Zoltán rektor hivatalosan is megnyitotta az új tanévet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.