Kormánytámogatással elektromos személyautókat vásároltak kórházaknak – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Van lehetőség.
Kormánytámogatással elektromos személyautókat vásároltak kórházaknak – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
Kásler Miklós a sajtótájékoztatón elmondta, a kórházi feladatok ellátására 249 elektromos Volkswagen Golf típusú autó beszerzését bonyolították le, azok kilencven egészségügyi intézménybe kerülnek majd.
A beszerzéshez hárommilliárd forint támogatást nyújtott a kormány.
A miniszter közölte, az autókat telephelyek közötti közlekedésre, vér és vérkészítmények szállítására, sürgősségi szállításokra, ügyintézésre, szakemberek soron kívüli szállítására lehet majd használni.
A kórházakhoz 132 töltőállomást is telepítettek, egy autó egy töltéssel kétszáz kilométert tud megtenni – ismertette.
Kásler Miklós elsődleges nemzetgazdasági érdeknek nevezte, hogy Magyarország csatlakozzon az elektromos autózással generált fejlesztésekhez, és hozzátette: a kormány célja, hogy 2030-ra az állami gépkocsipark 30 százaléka elektromos meghajtású legyen.
Van lehetőség.
Délután bejelentik, milyen döntések születtek a kormányülésen.
A Liget Budapest projekt a világ legjobb városfejlesztése.
Nem volt nehéz dolguk a rendőröknek.
2026 a gyermekes családok éve lesz
Súlyos követelésekkel állt elő Zelenszkij
Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!
Sok bajom van a Fidesszel, de Isten óvja Magyarországot attól, hogy Magyar Péter legyen az, aki legyőzi
Ha ezt látod a Balatonon, azonnal menekülj!
Fordulat Brüsszelben: a Bizottság nem kegyelmezett az orosz gáznak, viszont Magyarország a nyertesek között van
Kerkeznek ezért kell sietnie, ha el akarja kerülni Szoboszlai haragját
Elképesztő baki: lerománozták Böde Dánielt
Aranyosi Péter a vesztébe rohan, öntelten mosolyog és még neki áll feljebb
Ebből baj lesz: a Paks ellenfele lerománozta Böde Dánielt
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Van lehetőség.
Délután bejelentik, milyen döntések születtek a kormányülésen.
A Liget Budapest projekt a világ legjobb városfejlesztése.
Nem volt nehéz dolguk a rendőröknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.