A további fejlesztések közé sorolta Tuzson Bence, hogy a jövőben ügyet is lehessen az alkalmazáson keresztül intézni.
Hangsúlyozta: az alkalmazáson keresztül nem azt látja az állampolgár, hogy hányan várakoznak az adott ügyintézésre előtte, hanem azt, hogy neki mennyi időt kell várnia, hogy sorra kerüljön. Hozzátette: a rendszer figyeli, hogy melyik kormányablakról, milyen ügytípusról van szó, vannak-e foglalt időpontok az adott ügytípusra, hány ügyintéző dolgozik az adott ügytípuson és mennyi az ügyintéző átlagos ügyintézési ideje, majd ennek megfelelően kalkulálja a várakozási időt. Visszamenőlegesen 30 ezer eseten modellezték, hogy mi történt volna, ha az állampolgárok az alkalmazással foglalták volna le az időpontjukat, és az eredmény azt mutatta, hogy az esetek 80 százalékában az alkalmazás által mutatott várakozási idő a 10 perces tűréshatáron belül volt.
További újságírói kérdésekre válaszolva ismertette: a rendszer 5 percenként frissíti az adatokat. A mobilapplikációt zömmel saját fejlesztésből valósították meg, mindössze 15 millió forintból. Hozzátette: szeretnék a további fejlesztéseket is gazdaságosan és olcsón megoldani. Jelezte: nincs tudomása arról, hogy más országban lenne ilyen alkalmazás, ezt az applikációt hazai ötlet alapján valósították meg.
Arra a kérdésre, hogy milyen ügyeket lehetne az alkalmazáson keresztül intézni, példaként említette, hogy jelenleg személyi igazolványt csak személyesen lehet intézni. Közölte: a megfelelő azonosítással, ha a fénykép rendelkezésre áll vagy adott esetben magával a mobiltelefonnal is megfelelő minőségű kép készíthető, a kép azonosítása pedig egy korábbi fénykép alapján megoldható, akkor maga a program, a mesterséges intelligencia is meg tudja mondani, hogy ugyanarról a személyről van-e szó. Hozzátette: a banki szolgáltatások területén is vannak ilyen típusú megoldások.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!