Nincs jobboldali és baloldali klímaváltozás – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök (képünkön) a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nincs jobboldali és baloldali klímaváltozás – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök (képünkön) a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az államfő kiemelte: újévi köszöntőjében tudatosan nem használta a klímavédelem szót, mert a teremtett világ megőrzésének csak egy kis szelete a klímavédelem problémája. A klímavédelem nem érinti például a fenyegető vízválságot, a műanyaghulladék újrahasznosítását, a termőföld védelmét, az élővilág sokszínűségének megőrzését – fejtette ki.
A főváros új ellenzéki vezetése által kihirdetett klímavészhelyzetet egy deklarációnak nevezte. Önmagában deklarálni, hogy klímavészhelyzet van, nem több mint politikai retorikai fogás – értékelt Áder János. Rámutatott: amikor vészhelyzet van – például most Ausztráliában –, akkor rendkívüli intézkedéseket kell bevezetni, ám Budapesten ilyen nem történt. Az ellenzéki városvezetés arról döntött, hogy majd elkészül két tanulmány, amelyekben megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a vészhelyzet idején és a vészhelyzetet követően mit is kell majd tenni.
Áder János kitért arra: Magyarország a közé a huszonegy ország közé tartozik a világon, amelyekben 1990 óta úgy csökkent az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás, hogy közben az ország GDP-je jelentősen nőtt.
Félezer olyan magyarországi szervezetet monitoroznak, amelyeknél felmerül a gyanú, hogy Brüsszel valójában politikai tevékenységet finanszíroz
A Tisza Párt vezére a valóság meggörbítésével próbálkozott, de a tények a padlóra küldték.
Azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.
Már dolgoznak a megoldáson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.