A kormány elfogadta a Fővárosi Közgyűlés javaslatait a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésével kapcsolatban – olvasható a múlt évi utolsó, december 30-án megjelent Magyar Közlönyben. A kabinet a határozat szerint áttekintette a novemberi közgyűlés vb-rendezéssel kapcsolatos javaslatait, és ezek alapján megállapították, azok egybeesnek a kormányzat szándékaival.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt dokumentum felhívja a feladatkörükben érintett minisztereket és kormánybiztosokat a kormányzati feladatok végrehajtására a közgyűlés javaslatai alapján. A kormányhatározatban felkérték többek között Karácsony Gergely főpolgármestert, valamint a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét, hogy közös levélben tájékoztassák a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget arról, hogy a 2023-as esemény megrendezéséhez szükséges támogatás megvan.
Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester önkormányzati választási kampányában az ellenzék közös jelöltjeként még stadionstopot hirdetett, ami azt jelentette, hogy addig nem épülhet új nagy sportlétesítmény, amíg nincs minden budapesti kerületben CT- és MR-készülék. Közben kiderült, hogy a kerületek számánál jóval több van mindkét diagnosztikai készülékből, ráadásul szocialista szövetségese, a Gajda Péter vezette Kispesten épülő Honvéd-stadion beruházását Karácsony meg sem próbálta megakadályozni.

Fotó: KKBK
Az ellenzéki főpolgármester kampányban tett kijelentéseivel szemben Ferencváros független polgármestere, Baranyi Krisztina a 2022-es kézilabda Eb-nek otthont adó, népligeti csarnok építését támogatta, majd pedig – feltételekkel – az atlétikai vb megrendezésére is igent mondott a IX. kerületi önkormányzat. Csepel képviselő-testülete is támogatásáról biztosította a beruházást.
A kerületek javaslatainak támogatását ezt követően határozatban rögzítette a kormány. A vb megrendezése azon a novemberi kormányülésen is szerepelt, ahova Karácsony Gergely főpolgármester is meghívót kapott. Budapest új vezetése és a kormány közötti tárgyalások eredményeként végül öt pontot határoztak meg a felek. A kabinet az Egészséges Budapest programban rendelkezésre álló mintegy 700 milliárd forintból öt év alatt összesen ötvenmilliárd forintot juttat a 23 kerületnek a járóbeteg-ellátás fejlesztésére.