időjárás 15°C Amália 2022. október 7.
logo

Nyugodjanak békében az elhunyt hősök!

Borsodi Attila
2020.01.12. 08:00
Nyugodjanak békében az elhunyt hősök!

Édesapám kemény, határozott ember, akit elképesztően megacélozott az élet. Nem is nagyon láttam elérzékenyülni, a legnehezebb helyzetekben is rendre képes volt tartani magát. Egy dolog van, ami a mai napig mindig mély sebeket szakít fel benne, az édesapja elvesztése. Apai nagyapámat a 2. magyar hadsereg katonájaként vitték ki a Don-kanyarba, ahol 1942. augusztus 10-én, vélhetően a második urivi hídfőcsatában esett el. Édesapám mindössze kéthetes volt, amikor a nehézgéppuskás huszár nagyapám végzetes találatot kapott, így értelemszerűen semmilyen személyes emléke nincs róla. Apa nélkül kellett felnőnie, amit sohasem dolgozott fel igazán, de legalább ennyire bántja az is, hogy nem tudja, pontosan hol nyugszik a doni hős nagyapám.

Nagyon sokszor mondta az eltelt évtizedekben, hogy bárcsak egyszer leróhatná a tiszteletét ott, ahol az édesapja nyugszik. Egyre inkább úgy tűnik, ez sajnos beteljesületlen álom marad. A halvány remény él bennünk csupán, hogy a nagyapám nyughelyét valahol a távoli Oroszországban gondozza valaki, aki benne és a magyar, a német, az olasz és a román társaiban nem az elnyomó idegen hatalmak egyik emberét, hanem a hős katonát látja. Valljuk be, az együttérzés erre a fokára eljutni óriási dolog, ehhez felül kell emelkedni a természetes módon kialakult ellenségképen, és azt az embert kell magunk előtt látnunk, akit a hazája erővel egy idegen ország ellen vezényelt.

Azt az embert, aki nem akarta hátrahagyni a családját, a hazáját, a barátait, de nem volt választása, idegen földön kellett harcolnia parancsszóra. Ilyen ember volt a nagyapám és sok-sok millió társa, akik az első és a második világháborúban idegen országokban harcoltak, magasztos vagy kevésbé magasztos célokért. S bármennyire is furcsa, ilyen emberek voltak a magyar földön elhunyt szovjet katonák is, akiknek ugyanúgy nem volt választásuk. Ha tehették volna, zömmel nem harcoltak volna több száz, vagy akár ezer kilométerre a szülőföldjüktől, és nem haltak volna hősi halált magyar földön.

Sok idő kellett ahhoz, hogy ez a változás megérjen bennem, aminek hatására a magyar temetőkben levő szovjet katonák nyughelyére is másképp tekintek már, nem az elnyomó szovjet hatalom elhunyt hóhérjait látom bennük, hanem a hazájától távol nyugvó katonát, aki éppúgy nem akart idegen földön meghalni, mint a magyar sorstársaik. Éppen ezért nem feldühít, hanem nyugtatóan hat rám az is, ha azt látom, hogy gondozzák a régi szovjet sírokat, mert az jut eszembe, hogy a Don-kanyarban talán az ottani oroszok is ápolják a magyar katonák sírját, akár az Uriv környékén nyugvó hős nagyapámét is. Az ő elvesztése pótolhatatlan veszteség a családunk számára, de sokat jelentene, ha tudnánk, tisztességben temették el és békében nyugodhat.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.