Debrecenben a veszélyhelyzet gazdasági hatásait igyekszik feltérképezni az EDC város- és gazdaságfejlesztési központ – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. A kutatás célja egy átfogó, statisztikailag reprezentatív kép kialakítása iparági és cégméret szerinti bontásban. A felmérést a debreceni székhelyű Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. végzi, a kérdőív kitöltése önkéntes és anonim.
Egészségügyi és gazdaságvédelmi intézkedések vidéken a járvány miatt
Zalaegerszegen hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi intézkedési csomagot jelentettek be, Debrecenben szintén a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet gazdasági hatásait igyekeznek feltérképezni.
Zalaegerszegen hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi intézkedési csomagot jelentett be csütörtökön Balaicz Zoltán polgármester, a kormánypárti és ellenzéki önkormányzati képviselők támogatásával. Az intézkedések között szerepel, hogy a válsághelyzet idejére 50 százalékkal csökkentik az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek bérleti díját azon vállalkozások esetében, amelyeket érint a nyitvatartási idő korlátozása. Fizetési halasztást, illetve részletfizetési lehetőséget kapnak a helyi adókra vonatkozóan az ezt igénylő vállalkozások. A fizetési könnyítések igénylése esetén nem kell pótlékot sem fizetni, a magánszemélyek és a vállalkozások 12 hónapos pótlékmentes részletfizetési lehetőséget is kaphatnak adóügyek esetén, továbbá felfüggesztik az adóügyek miatt elrendelt végrehajtási eljárásokat a veszélyhelyzet idejére.
Szentesen a lejáró települési támogatásokat – rendszeres gyermekvédelmi és lakhatási támogatás – automatikusan meghosszabbítják a veszélyhelyzet végéig. A kis- és közepes vállalkozások részletfizetést vagy fizetéshalasztást kérhetnek a helyi iparűzési adó befizetésére, a nem lakáscélú önkormányzati ingatlant bérlő cégek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy a második negyedévi bérleti díjat az év második felében fizessék meg – jelentette be Szabó Zoltán Ferenc polgármester, jelezve, az első becslések szerint a járvány havonta 50 millió forint bevételkiesést okoz az önkormányzatnak.
Zalakaroson megállapodás született a Zalakarosi Fürdő Zrt. és a szakszervezet között a munkahelyek megtartása érdekében – közölte Novák Ferenc polgármester csütörtökön a város közösségi oldalán. A javaslat szerint április 30-ig a munkavállalót a munkaszerződése szerinti alapbér 66 százaléka illeti meg díjazásként, ha a kormány által elrendelt veszélyhelyzet miatt a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget.
Orosházán kijavították a februári nagy szélben jelentősen károsodott vásárcsarnok tetőszerkezetét, ám a járvány miatt korlátozó intézkedéseket vezettek be az újranyitott épületben – közölte a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. Benkő Ferenc elmondta, a károkat felszámolták, a kivitelező végzett a külső tető és a belső átázott gipszkartonborítás cseréjével. A kártérítési eljárás halad, a biztosítóval rendezik a költségeket. Egykapus beléptetés mellett szabad téren egyszerre maximum 500-an tartózkodhatnak, a csarnokban pedig legfeljebb százan lehetnek. A piacon – visszavonásig – csak élelmiszert lehet árusítani.
Siófok polgármestere, Lengyel Róbert úgy döntött: az idén elmaradó Nemzeti Regatta vitorlásfesztiválra szánt 15 millió forint helyi költségvetési forrást a helyzet kezelésére csoportosítja át.
Csütörtöktől szünetel a makói kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátó osztályának működése. A betegeket és a szülő nőket a hódmezővásárhelyi kórházba szállítják át, a járóbeteg-ellátás azonban Makón, a rendelőintézetben folytatódik.
Nagyatádon katonai sátrat állítottak fel a kórház épülete elé, hogy ott végezzék el a koronavírus-fertőzés gyanújával érkezők szűrését, elkülönítve őket az intézmény többi betegétől.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.
Karácsony Gergely erről is kamuzott
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Újpest egyre több pénzt kap, de csak a baloldali városvezetők élnek egyre jobban
Trippon Norbert alpolgármester egy igazán szép házhoz jutott az elmúlt években, míg a kerületben szinte alig van fejlesztés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A telex, 444, hvg olvasói örülnek a Robert Fico elleni merényletnek
Szijjártó Péter keményen visszavágott a 444 riporterének + videó
Ekkor érkezik az égszakadás, erre jobb felkészülni
Elképesztő ára van annak a bornak, amit Orbán Viktor adott a kínai elnöknek
"Mennem kell" - családja jelentette be a tragikus hírt, elhunyt a magyar újságíró
Nem jár mindenkinek az eperszedés: besokallt a tulajdonos, kitiltotta a gyerekeket az eperföldről
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Kiderült, ki vezeti a Fradit az Újpest ellen
Ennyibe kerül a borkülönlegesség, melyet Orbán Viktor a kínai elnöknek adott
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Egész nap helyszínetek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezTömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.
Karácsony Gergely erről is kamuzott
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Újpest egyre több pénzt kap, de csak a baloldali városvezetők élnek egyre jobban
Trippon Norbert alpolgármester egy igazán szép házhoz jutott az elmúlt években, míg a kerületben szinte alig van fejlesztés.