CSAK DÖNTENI NE KELLJEN
Az elmúlt hetekben fellángolt a vita, hogy ki a felelős a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Pesti úti idősotthonban történt nagyszámú koronavírusos megbetegedések és halálesetek miatt. Karácsony Gergely minden felelősséget a kormányra hárít, szerinte nem tesztelték a kórházakból az otthonba visszatérő időseket, azonban a főpolgármester még nem látogatott el az intézménybe. Sára Botond, Budapest Kormányhivatalának vezetője szerint a Pesti úti idősotthonban feltehetően lenne mit kivizsgálni annak kapcsán, hogy betartották-e a járványügyi protokollt. Hasonlóan homályos a felelősség kérdése arról, miért rendelt el a BKK olyan menetrendet, amely miatt a munkába igyekvők és onnan jövők fertőzésveszélyes helyzetnek voltak kitéve a BKV járművein. Karácsony Gergely először nem látta lehetőségét a BKK vezetésének utasítására, majd a társadalmi nyomásnak eleget téve rendelkezett a járatok sűrítéséről. A Párbeszéd társelnöke a fizetős parkolás felfüggesztésére sem látott lehetőséget, ebben az esetben a kerületekre hivatkozott, végül a kormány rendeleti úton döntött a kérdésben. Karácsony a Városliget látogatásának korlátozása kapcsán is elhárította a felelősséget, aki szerint az elődje segítségével került a liget szerinte a kormányhoz. Kijelentése több sebből is vérzik, mivel az Országgyűlés többsége által elfogadott törvény rendelkezik a park kezeléséről, ráadásul a Városliget részben Zugló tulajdona, amelynek vezetője 2019 őszéig éppen Karácsony Gergely volt.