- A koronavírus-járvány alatt is a frontvonalban dolgozók mellett rengeteg olyan ember van, akiknek hatalmas hálával és köszönettel tartozunk. Az ő munkájuk és kitartásuk nélkülözhetetlen ahhoz, hogy mi ilyenkor is fennakadások nélkül tudjuk élni a mindennapjainkat. Pékek, bolti eladók, futárok vagy éppen kórház takarítók – ők azok, akiket a hátország című sorozatunkban bemutattunk – hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalára feltett videóban Szentkirályi Alexandra.
Hálával tartozunk, hogy élhetővé teszik mindennapjainkat
A köszönet a hátországban dolgozóknak ugyanúgy szól, mint a frontvonalban küzdőknek.

A kormányszóvivő elmondta: Vannak, akik a szokásos 8 óra helyett olykor 16 órát dolgoznak, hogy legyen elég kenyér a vevőknek. Mások napokon át úton vannak és kamionokban alszanak azért, hogy az áru eljusson az üzletekbe vagy a védőfelszerelések a megfelelő helyekre. Vannak, akik vállalják, hogy a kollégáiktól elzárva, egyedül végezzék a munkát egy lezárt épületben azért, hogy jó minőségű, tiszta ivóvíz kerüljön a poharainkba. És vannak, akik takarítóként koronavírusos betegek között dolgoznak az orvosokért, ápolókért és betegekért egyaránt. A köszönet nekik ugyanúgy szól, mint a frontvonalban küzdőknek: az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, katonáknak, a szociális ellátásban dolgozóknak és még sokaknak.
- Köszönjük a munkájukat! Köszönjük nekik, hogy értünk dolgoznak! – tette hozzá.
Arcok a koronavírus-járvány idején
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő április közepén indította el közösségi oldalán a “Hátország – Arcok a koronavírus-járvány idején” című fotósorozatot, amelynek keretében napról-napra mutattak be tizenkét olyan embert, akik ugyan nem a frontvonalban dolgoznak, azonban munkájuk elengedhetetlen ahhoz, hogy mind a járvány elleni védekezésben résztvevők, mind pedig minden magyar ember a körülményekhez képest nyugodtan élhesse mindennapjait. A sorozat célja elsősorban az volt, hogy az ő munkájukra, kitartásukra, erőfeszítéseikre is felhívják a figyelmet, de fontos emellett az is, hogy ezek a személyes történetek és gondolatok másoknak is erőt adjanak. Futárok, takarítók, varrónők, méhészek, fuvarozók és logisztikusok, vegyésztechnikusok, pékek, autószerelők, lelkészek, banki ügyintézők, bolti eladók mondták el, hogy miként változott meg az életük a koronavírus-járvány hatására és miként alkalmazkodtak ezekhez a megváltozott feltételekhez. A sorozat lezárásaként a kormányszóvivő videóüzenetében kiemelte, hogy a köszönet nekik ugyanúgy szól, mint a frontvonalban küzdőknek: orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, katonáknak, a szociális ellátásban dolgozóknak és még sokaknak. Hozzátette azt is, hogy ezekből az apró gesztusokból áll össze ez a nemzet, és éppen ezért tudunk sikerrel és eredménnyel harcolni a koronavírus ellen.
A sorozat valamennyi része IDE kattintva érhető el.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ebből hiszti lesz: a Telex sem elégedett Magyar Péterék hangfelvételével
A Telex szerint Magyar Péter oda oda próbált ütni a békepárti Fidesznek, ahol a legjobban fájhat, de a politikus csúnyán felsült.

Deák Dániel: Saját magát buktatta le Magyar Péter
Egy újabb gyenge próbálkozás volt Magyar Péter részéről.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel bábkormányt vár a Tisza Párttól
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője elárulta, hogy miért küzdenek.

Részeg vőlegény ütötte ki a kocsma vendégét
Ideges lett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gulyás Gergely bejelentette az árrésstop kiterjesztését – élőben a Kormányinfó

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól

Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik

Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat

Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Budapesten a világ szeme: a pokolból tér vissza az alkoholfüggő valóságshow-sztár

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről

A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ebből hiszti lesz: a Telex sem elégedett Magyar Péterék hangfelvételével
A Telex szerint Magyar Péter oda oda próbált ütni a békepárti Fidesznek, ahol a legjobban fájhat, de a politikus csúnyán felsült.

Deák Dániel: Saját magát buktatta le Magyar Péter
Egy újabb gyenge próbálkozás volt Magyar Péter részéről.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel bábkormányt vár a Tisza Párttól
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője elárulta, hogy miért küzdenek.

Részeg vőlegény ütötte ki a kocsma vendégét
Ideges lett.