„Ki kell tágítanunk a szívünket, mert nem élhetünk csak önmagunknak”

Jó lenne, ha megtanulnánk a másik ember hitét, értékrendjét tisztelni és egymást megbecsülni – mondta a lapunknak adott húsvéti interjúban Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A főpásztor szerint életünket nem a mozgás lehetősége, hanem a bűneink fogságából való szabadulás teszi igazán szabaddá. A püspök arról is beszélt, hogy a fia­taloknak és az időseknek egyaránt szükségük van egymásra, és a generációk összefogása gazdagítja az életünket.

A püspök szerint azt mindenki beláthatja, hogy a keresztény értékek minden ember javát szolgálják Fotó: Kurucz Árpád

– Miközben soha nem látott mértékben törekszünk az egészséges életmódra, szemet hunyunk a legvédtelenebb életek elpusztítása vagy a nélkülözők gyötrelme fölött. Mi lehet az idei, járványhelyzetben megült ünnep üzenete az élet értékéről?

– A materializmus ideológiája kettősséget eredményezett az emberekben. Szétvált a test és a lélek. Az előbbiért mindent képes az ember feláldozni, a szépségünkért, a sportosságunkért sokat teszünk. A lelkét azonban kevésbé gondozza a mai ember. Hittanórán szoktam mondani, hogy gyakran láthatunk torz embereket, akiknél a teljesen kimunkált testek silány, szegényes belsőt takarnak. Tisztelet a kivételnek. Fontos lenne, hogy mindenki elfogadja és megértse, minden emberi élet Isten ajándéka, ami a magzati korban, az öregségben és a betegségben egyformán igaz. Szomorúan konstatáltam, hogy amikor a válsághelyzetben kiadtak egy utasítást, miszerint csak a legszükségesebb műtéteket szabad elvégezni, akkor ezek között az abortuszokat is engedélyezték. Arra is figyelnünk kellene, hogy őrizzük a teremtett világot, mert ha nem vigyázunk a környezetünkre, akkor szükségszerűen önmagunknak is ártunk. Most olyan furcsa, ellentmondásos helyzetben vagyunk, amikor rádöbbenhetünk arra, hogy a fiataloknak és az időseknek egyaránt szükségük van egymásra, hiszen a generá­ciók összefogása gazdagítja életünket.

– Az irgalmasság lelki cselekedeteinek gyakorlása – mint például a szomorúak vigasztalása, a tudatlanok oktatása vagy az élőkért és holtakét való imádság – a katolikus erkölcsi tanítás fontos eleme. Most sok nem hívő is jobban odafigyel ezekre. Segíthet a járvány egy új társadalmi párbeszéd kialakításában, vagy tovább mélyülnek az árkok a magyar társadalom csoportjai között?

– A keresztény lelkiség nagyjai ajánlják az irgalmasság lelki cselekedeteit. Ezekben az erényekben évezredek tapasztalata szűrődik le, és ma is nagy szükség van rájuk. Átfogják az egész emberi életet, szebbé teszik azt. Érdemes azokra figyelnünk, akik hősies fokon gyakorolják ezeket az erényeket, mert ők viszik előbbre a világot. Sajnos van a társadalmunkban egy szakadék a hívők és nem hívők között. Bár biztosan merném állítani, hogy ez nem a hívők miatt van! Aki hisz Jézus Krisztusban, annak mindig megértéssel kell fordulnia a kereső, nem hívő emberek irányába. Az olyan egzisztenciális válsághelyzetek, mint a mostani járvány, előhozzák az emberekben a legbensőbb érzéseket. Azt szokták mondani, hogy egy zuhanó repülőgépen nincsen hitetlen ember. Azt mindenki beláthatja, hogy a keresztény értékek minden ember javát szolgálják. Kívánatos lenne végre egy őszinte társadalmi párbeszéd, ami által talán magunk mögött hagyhatnánk a sajnos még mindig meglévő vallás- és egyházellenes indulatokat. Jó lenne, ha megtanulnánk a másik hitét, értékrendjét jobban tisztelni és a másik embert megbecsülni. Ez normálisabb élethez segítene bennünket.

– Mostani helyzetünk eszünkbe juttathatja a Getsemáne-kertben vérrel verejtékező Krisztust. Mennyiben hozható összefüggésbe az emberiség jelenlegi szorongása a Megváltónak ezzel az élményével?

– Jézusnak a Getsemáne-kertben történt vérrel verejtékezése előzménye a kereszthalálának. A Megváltó nem önmaga miatt sírt és verejtékezett vérrel, hanem a népe és minden ember miatt. Maga előtt látta a világ bűnét és elfordulását Istentől, ez jelentette számára az emberi fájdalomnak ezt a legsúlyosabb megtapasztalását. Ha felelősen, értelmesen gondolkodunk, érdemes néha Jézus szemével nézni a saját életünket és a családunkét, a társadalomét is. Ilyenkor észrevesszük azokat a hiányosságokat, amelyek nehézzé, olykor elviselhetetlenné teszik az életünket. A fájdalom, amit a mostani helyzetben Jézussal együtt átélhetünk, biztosan megtisztuláshoz vezet, és késztetést ad arra, hogy saját magunk és szeretteink életét jobbá tegyük. Ki kell tágítanunk a szívünket, mert senki sem sziget, nem élhetünk csak önmagunknak. Bármit teszünk, annak más emberek számára is van következménye.

– Most mindenki a kijárási korlátozások feloldását várja, hogy visszanyerhessük mozgási szabadságunkat. Húsvét ünnepe is felszabadulást hirdet. Lát ebben az egybeesésben lelkipásztori lehetőséget? Miként hirdesse az egyház a megváltás üzenetét a mostani helyzetben?

– Életünket nem a mozgás lehetősége vagy az utazás szabadsága teszi szabaddá, csak a bűneink fogságából való szabadulás hozhatja el az igazi szabadságot. Krisztus ezt hozta el nekünk. Az ember járhat a bűn fogságában, de ennek a pszichológusok fogják tapasztalni a következményét. Carl Gustav Jung, amikor egy új beteg érkezett hozzá, először mindig megkérdezte tőle, vallásos-e. Ha kiderült, hogy az illető katolikus, azt ajánlotta neki, előbb végezze el a szentgyónását, és csak akkor jöjjön vissza, ha még utána is szüksége van rá. A hitetlen pszichiáter is felismerte, hogy a bűntől való megszabadulásnak olyan felszabadító ereje van, amilyet semmi és senki más nem tud megadni. Minden embernek figyelnie kellene arra a belső hangra, ami az élet megújítására és a bűnnel való szakításra hívja őt. Akik pedig már megtapasztalták ezt, éljenek úgy, hogy a környezetükben lévők szívében is felébredjen a vágy erre az igazi szabadságra.

– Az Istent szeretőknek minden javukra válik, írta Szent Pál a rómaiaknak. Miként szolgálhatja a jelenlegi helyzet a hívő emberek javát?

– Ilyenkor átértékelődnek a családon belüli viszonyok, és sokan felfedezik, mekkora erő van abban, ha több idő jut egymásra, tudnak közösen imádkozni, beszélgetni. A mostani időszakban egyéni elmélyülésre is van lehetőség, ami abban segíthet, hogy a saját értékrendünk deformálódásaira fölfigyeljünk. Mindnyájan rádöbbenhetünk, hogy Isten teremtményei vagyunk és az Ő szeretetéből élünk. Ha ennek tudatában vagyunk, bizonyára sokkal nagyobb felelősséggel éljük majd életünket.

– A hitetlen emberben viszont inkább az a kérdés merülhet föl, hogy milyen Isten lehet az, aki megengedi ezt a szenvedést. Hogyan válaszolna erre a kérdésre?

– Folyamatosan előkerül ez a kérdés mostanában. Torz istenfogalomra vallana, ha azt gondolnánk, hogy Isten csapást mért ránk. Isten a szeretet – mondja az apostol. Márpedig ha ő a szeretet, akkor tőle semmi rossz nem származhat. Ez a helyes istenkép. Babits Mihály írja: „Kard ha csörren, vér ha csobban, / csak az ember vétkes abban.” Bármi rossz történik a világban, az csak az emberi bűnök következménye lehet. A bűneinkkel mi tesszük önmagunk és mások számára elviselhetetlenné az életet. Az Istentől való elfordulás szükségszerűen sok bűnt eredményez, amelyek másoknak is csak rosszat jelenthetnek. Ha soha nem szembesülnénk rossz tetteink következményeivel, akkor, azt hiszem, nagyon elkorcsosulnánk, ami csak kárunkra válna. Az édesanya is mindig mondja gyermekének, hogy vigyázzon, ne érjen a vasalóhoz, mert forró. Mégis, amikor nem néz oda, előfordul, hogy odanyúl a kicsi, és utána sír, mert megégette magát. Ez a kép is mutatja, Isten a szeretet, és ő csak jót akar nekünk, boldogságra teremtett bennünket. De amikor nem az ő javaslatai alapján élünk, annak mindig rossz következményei vannak.

A püspök szerint azt mindenki beláthatja, hogy a keresztény értékek minden ember javát szolgálják
Fotó: Kurucz Árpád

– Húsvétkor a feltámadás és az örök élet kerül előtérbe. Ezek sok nem hívő szerint csak ábrándok, amelyekkel a hívők a félelmeiket akarják lecsendesíteni. Mit gondol erről?

– Aki úgy próbálja ezt a kérdést elhessegetni magától, hogy csak a gyenge emberek hisznek az örök életben és a feltámadásban, az valójában önmaga elől menekül, hiszen mindenkiben kivétel nélkül ott van a halhatatlanságnak valamilyen megsejtése. Minden ember megérzi azt, hogy az élet nem fejeződhet be egy abszurd halállal, a test megsemmisülésével. Kosztolányi, aki folyton küzdött a hittel és Istennel, gyönyörűen írt erről a Hajnali részegség című versében: „Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem / s azt is tudom, hogy el kell mennem innen. / De pattanó szivem feszitve húrnak, / dalolni kezdtem ekkor azúrnak, / annak, kiről nem tudja senki, hol van, / annak, kit nem lelek se most, se holtan. / Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak, / úgy érzem én, barátom, hogy a porban, / hol lelkek és göröngyök közt botoltam, / mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak / vendége voltam.”