A kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, a jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy megvédjük az emberek egészségét, ehhez pedig a kormány felső korlátok nélkül biztosítja a szükséges forrásokat.
- Viszont ugyanilyen fontos az, hogy mi is egyénileg megtegyük azt, amit ebben a helyzetben szükséges – tette hozzá.
Az adományokat is nagyra értékelik. A mai napon egy raktárban jártak, ahonnan egy cégnek hála, hat vidéki kórházba és idősotthonba tudnak eljuttatni az egészség védelméhez szükséges eszközökből.
A videóban Soltész Miklós nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is megszólalt. Felhívta a figyelmet, hogy a karitatív szervezetekkel nagyon sok mindent tesznek az évek során olyankor is, amikor nincsen baj.
- Amikor a kormány kihirdeti a veszélyhelyzetet, ez az úgynevezett Karitatív Tanács átalakul egy Nemzeti Humanitárius és Koordinációs Tanáccsá, amibe egyébként állami szervezetek is belépnek és ilyenkor közösen döntünk, határozunk a felajánlásokról és arról, hogy hova kerüljenek ki ezek a felajánlások – tájékoztatott az államtitkár.
Az egészségügy mellett az idősotthonokat, fogyatékos otthonokat, szenvedélybeteg otthonokat és a szükséget szenvedő egyéni közösségeket is támogatják.
Soltész Miklós végezetül megköszönte a felajánlásokat és hozzátette: minden segítség számít.