Nappali őrjárat

Fegyelmezett megye Hajdú-Bihar, fegyelmezett város Debrecen, de azért vannak még fegyelmezetlen lakosai.

Érdekes érzés eminensnek lenni. Márpedig az egyik legkevesebb koronavírusos esetet produkáló Hajdú-Bihar megyének a polgáraként bizony annak érezhetem magam 520 ezred magammal. Mivel nálunk, kerekítve 20 eset fordult elő, annak az aránya, hogy én is beteg lehetek 20 az 520 ezerhez, azaz 1: 26 000-hez. Így bátran eltervezhettem egy kettős célú kerékpáros őrjáratot: hogyan tartják be a kijárási korlátozásokat egy fegyelmezett megyében, s engedélyezett testedzésem gyanánt egy jó biciklitúrát.

Két órakor indulok. A máskor dugóktól terhes Böszörményi úton elszórtan látok egy-egy autót. Nagyjából ugyanennyi a kerékpárúton haladók száma: előttem egy egész család. Az első piros lámpánál hamar átjutnak a keresztező autók, de mi törvénytisztelően kivárjuk a zöldet (talán szükséges lenne egy járványügyi lámpaprogram). A következőnél ugyanez a helyzet, majd lekanyarodom a Vezér utcára, amely szintén néptelen. Egy-két hatvanöt éven aluli járókelő a boltba siet. Az egyik telken aszfaltozott teniszpálya, ketten játszanak. Ideális sport az 1,5 méteres távolságtartási szabály betartására. Áthaladok a Tócó (Debrecennek van egy vize!) hídján, gyakorlatilag a természetbe kerülök. Itt talán többen vannak, mint a lakóházakkal szegélyezett utcán. Ki kutyát sétáltat, ki fut, kerékpározik. Vadonatúj út vezet a 33-as útig, amely testedző őrjáratom kiindulási pontja. A bevásárlóközpont is ott van. A megszokott nyüzsgésnek se híre, se hamva. A lekanyarodó út piros lámpájánál is csak egy kocsi áll.

Kiérek a 33-as útra. Az autócsorda helyett néhányan közlekednek rajta, igaz, ők 150-nel a 90 km/óra helyett. Vajon hová sietnek? Ennél nyugodtabban hajtanak a közeli BMW építkezésen dolgozó hatalmas teherautók. Az álhírekkel ellentétben nincs arról szó, hogy csökkent volna az építkezés üteme. Sőt, az eredeti határidőkre hivatkoznak

A látóképi csárdánál minden csendes, egy autó áll a parkolóban. Valószínűleg a tulajdonosé. Kiírás nincs, de gondolom, jeleznék, ha kihordó üzemmódba álltak volna. Bezártak, akárcsak az egy ugrással odábbi kadarcsiban, s a két ugrással távolabbi hortobágyi csárdában tették. De most nem oda tartunk, hanem Balmazújváros felé. Elhaladok a tófürdő mellett, amely a környékbeli kis erecskék felduzzasztásából kapja a vizet. Az aszály ellenére víztükör csillan meg a fák között. A járvány végeztével ki is nyithatnak.

Az úttól távolabb nagy porfelhőt vernek fel a talajmegmunkáló és vetőgépek. A megye az ország egyik éléskamrája, amelyben nincs szó csökkentett működésről. Nincs gond a távolságtartással. Nem másfél méterre, másfél kilométerre vannak egymástól a hatalmas gépek.

Haladok tovább a csekély forgalmú úton, majd elérek a Keleti Főcsatorna hídjáig. Ennek a környékén vannak a legtöbben, horgásznak. Talán itt érhető tetten némi fegyelmezetlenség, hiszen sportnak sport a horgászat, de testedzésnek aligha számítaná be egy szőrös szívű rendőr. A horgászok szerencséjére azonban hatósági közeg nincs a láthatáron. Igaz, a másfél métert viszont betartják.

Aztán váratlan akadályba ütközöm, autóstársaimmal egyetemben. Kisebb szürke marha csoportot igazgat át az országúton a gulyás és kutyája. Egyik legelőről mennek a másikra. Munkavégzés céljából tartózkodnak közterületen.

A balmazújvárosi bevezető úton fél kilométerenként találkozom egy-egy járdán haladó emberrel. Egy gumijavítóból talicskáz ki valamit egy ott dolgozó, különben semmi élénkség. A városba érve látom: üresek a parkolók, az egyetlen piros lámpás kereszteződésben sárgán villog a lámpa. Úgy látszik, itt van járvány-üzemmenet. A városháza előtti átkelőhelyen egy család igyekszik valahová. Hamar kiérek a város másik végére. Itt, a temető környékén van némi mozgás, a Tiszacsege felé vezető út viszont szinte teljesen néptelen.

Visszafordulok, s mint egy visszafelé forgatott film, ismét elhaladnak előttem a korábbi képsorok. Teljesen véletlen: az említett zebrán ismét látom a családot. Valamennyiük kezében fagylalt: persze, a fagylaltozó elvitelre működik. Kifelé hajtva a kanyarban fiatalember: stopra vár. Ő aztán nem törődik azzal, hogy át is adhatja, meg is kaphatja a fertőzést egy idegen autóban.

Visszautam is olyan magányos, mint az ide tekerés. A debreceni kerékpárúton ér az első veszélyessé válható esemény. Család biciklizik, elől a családfő, az atya, majd a gyerekek, végül a feleség. Szépen tartják a távolságot, csakhogy a családfő nem előre néz, hanem balra. Ami még nem lenne baj, de kerékpárja is veszedelmesen húz arrafelé, azaz felém. Vállalom a kioktatás (Rámcsengettél, köcsög!!!??) kockázatát, csengetek, szerencsére csöndben visszakapja a kormányt.

De hogy ne pozitívan zárjam az őrjáratot, egy kilométerre a kiindulási pontomtól (szerény lakom) andalgó lányka mélyed mobiljába, úgy megy át a piroson, hogy fel sem néz. Fél kilométerrel később meg vészfékeznem kell, mert a kerékpárúttal kombinált zebrára úgy kanyarodik kis ívben egy autó, hogy csak jobbra, maga elé néz. Egyszóval fegyelmezett megye Hajdú-Bihar, fegyelmezett város Debrecen, de azért vannak még fegyelmezetlen lakosai.