A kormány a tegnapi ülésen foglalkozott az érettségi ügyével. Maruzsa államtitkár úr és az Emmi egyeztetéseket is folytatott, de a döntést a kormánynak kell meghoznia. A számokról azt tudom mondani, hogy az idei érettségire jelentkezők összesen 113 ezren vannak, de ebben benne vannak azok is, akik előrehozott érettségire jelentkeznek, illetve az érettségit bármilyen tárgyból korábban tennék le.
A kormány úgy döntött, hogy kizárólag azoknak van lehetősége az idei évben érettségit tenni, akiknek most kell a továbbtanulás miatt,
tehát a negyedik év befejezése, vagy a 6.-8. év befejezése miatt az érettségire nincs lehetőség, csak a végzősök fognak érettségit tenni – ismertette.
Körülbelül az ő esetükben mintegy 83 ezer emberről beszélünk. Kizárólag írásbeli érettségi lesz az idei évben. Szóbeli érettségi csak annál a néhány tárgynál lehet, ahol egyébként írásbeli letételére eddig nem volt lehetőség.
Az érettségik május 4-én kezdődnek meg, körülbelül két hét szükséges ahhoz, hogy ezt le tudjuk bonyolítani. Az oktatási államtitkárság szigorú követelményeket fog az egészségvédelem érdekében érvényesíteni.
Szeptemberre halasztják az adóbevallások leadási határidejét
Arról is szólt, hogy a kormány milyen gazdasági kérdésekről hozott döntéseket.
A kormány döntött a beszámolók és adóbevallások elhalasztásáról – jelentette be.
Ez azt jelenti, hogy 2020. szeptember 30-ig kell ezeknek a beszámolókészítési kötelezettségeknek eleget tenni.
Továbbá az online kasszát használó kereskedők 2021. január elsejétől kötelesek mindenhol biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét.
Turizmusélénkítő döntések
Gulyás Gergely ismertette: az évente adható rekreációs juttatások összege megemelkedik a 2020-as évre, a közszférában ez 200 ezer forintról 400 ezer forintra nő, a versenyszférában pedig a mostani felső határról 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedik. A SZÉP-kártya egyes alszámláira feltölthető keretösszegek is megemelkednek. Szálláshelyre
225.000 forint helyett 400 ezer forint, vendéglátásra 150 ezer forint.
2020. december 31-ig nem kell idegenforgalmi adót fizetnie a vendégeknek.
A fizetés nélküli szabadság időtartamának kezelésére vonatkozóan hozott még döntést tegnap a kormány.
A kormány úgy döntött, hogy
a munkáltatók májustól egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetnek a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók után.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!