– Alig három hét múlva lesz az 1920-as trianoni békediktátum százéves évfordulója. Hogyan készül a nemzetpolitikai államtitkárság az idei június 4-re?
– Az Országgyűlés tavaly döntött arról, hogy ez az esztendő, éppen a százéves évforduló okán, a nemzeti összetartozás éve legyen. A Magyar Állandó Értekezlet pedig elfogadta azt a javaslatunkat, hogy idén az erős magyar közösségek éve tematikus programsorozatot valósítsuk meg. A két kezdeményezés kiegészíti egymást, és úgy terveztük, hogy a különböző rendezvényeket párhuzamosan szervezzük meg. Március közepén azonban kialakult a járványhelyzet, így az egész programsorozatot át kellett gondolnunk. Eredetileg szinte nem volt olyan magyar település, ahol valamilyen módon ne készültek volna a kerek évfordulóra, a határon túli városok, régiók is várták a megemlékezés lehetőségét, de sajnos közben kiderült, sehol nem lehet nagyobb rendezvényt tartani.
– Van olyan program, amelyet meg tudnak tartani?
– Az Országgyűlés ünnepi üléssel emlékezik a százéves évfordulóra, mi pedig az online térbe visszük a programjaink nagy részét. Szentmiséket és istentiszteleteket viszont lehet majd tartani, ahol kisebb létszámban, de meg tudunk emlékezni a százéves évfordulóról. Feltett szándékunk volt azonban, hogy ne csak a békediktátumról, hanem az eltelt évszázadról, a megvalósult eredményekről és a sikerekről is szóljon ez a nap, amelyeknek köszönhetően ma is a legerősebb nemzet vagyunk a Kárpát-medencében, és a magyar államiság tovább tudott élni.
– Mi a véleménye arról, hogy a román parlament Trianon-emléknappá nyilvánította június 4-ét?
– Ez egyértelműen ellenlépés, amely részben azért született, mert Romániában két választás is lesz a közeljövőben, és a kampányban rendre kijátsszák a magyarkártyát most is. Mi a jó kapcsolatokban vagyunk érdekeltek Romániával, de az utóbbi időben a magyar-román kapcsolatok sajnos nem alakultak túl jól, egy sor jel arra utal, hogy a korábban barátibb státus rossz irányba változik. A törvény elfogadásában közrejátszhatott az is, hogy a Székely Nemzeti Tanács petíciójára összegyűlt az egymillió aláírás úgy, hogy nem is a magyar kormány, hanem a civil szféra szervezte a kezdeményezést, és a románok ebben is láthatnak veszélyeket. Arról nem is beszélve, hogy a román lélekhez hozzátartozik, hogy a saját maga identitását mindig valakivel, jellemzően velünk, magyarokkal szemben fogalmazza meg. Egy győztestől azonban, főleg száz év elteltével, nem nagyvonalú gesztus a vesztesbe belerúgni, ez a gyengeségük jele. Bízom ugyanakkor a román munkaszeretetben és a szervezési precizitásban, és akkor nincs mitől tartanunk.