Mészáros István arról beszélt a bíróságon, hogy a mozgalom céljai békések.
„A mi csapatunk számára mindig is a karitatív, a szeretet, a segítőkészség az, ami jellemzett bennünket. Soha nem gyűlölködünk senkivel sem szemben, senkinek nem ártottunk, csak a jó szándék vezérelt bennünket” – nyilatkozta a vádlott.
A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és 100 ezer forintra bűntette az Új Magyar Gárda főkapitányát.
„Azzal valósították meg a bűncselekményt, amely a vád tárgyává volt téve, és ezzel tulajdonképpen a másodfokú bíróság is egyetértett, hogy a jogerős bírósági ítélettel megszüntetett szervezet helyett nem alapítottak új szervezetet, annak a bejegyzését nem kérték, hanem a tevékenységüket gyakorlatilag a megszüntetett társadalmi szervezet égisze alatt folytatták tovább, és ebben az elsőrendű vádlott tevékenyen részt vett” – hangsúlyozta Szörényi Mariann tanácsvezető bíró.
Mészárost Nyitrai Klára, aki a Momentum helyi vezetőjeként ellenzéki – így jobbikos – támogatással lett polgármester Baján, nevezte ki vélhetően politikai alku után piacvezetőnek, ezzel hálálva meg a Jobbik támogatását.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!