időjárás 6°C Gál 2021. October 16.
logo

Felzárkóztatják a lemaradókat az utolsó napokban

Csókás Adrienn
2020.05.23. 06:55
Felzárkóztatják a lemaradókat az utolsó napokban

Elégedettek a tanári szervezetek a kormány tanévzárási forgatókönyvével, lapunknak a Nemzeti Pedagógus Kar és a Pedagógusok Szakszervezete elnöke is arról számolt be, hogy kézenfekvő megoldás a digitális oktatás fenntartása, a lemaradó tanulók számára ugyanakkor jól jön, hogy újra bemehetnek az iskolába. Az utolsó hetek az ő felzárkóztatásukról fognak szólni.

– Örülünk, hogy a tanév időben befejeződik, nem hosszabbítja meg a kormány. Véleményem szerint elfogadható, humánus megoldás született a digitális munkarend fenntartásával, mert nem termelne már érdemi hasznot az oktatási rendszer számára, ha az utolsó néhány napra visszaengednénk a diákokat az iskolába. Ez az időszak már egyébként sem a megfeszített tanulásról szól – hangsúlyozta lapunknak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke a tanév befejezésére vonatkozó kormánydöntés kapcsán.

Szabó Zsuzsa szerint a hátralévő napokban már hatékonyabban szervezhető az élet, ha marad minden a jelenlegi munkarendben. Hozzátette: a pedagógusok megtehetik akár azt is, hogy az osztály egy részének továbbra is online adják ki a feladatokat, s eközben a felzárkóztatásra szoruló néhány tanulóval személyesen találkoznak.

– Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy szükség esetén már be lehet menni az iskolába, ez sokat segíthet az alsó tagozatosokon, illetve azokon, akik lemaradtak, mert például otthon nem voltak megfelelő eszközeik az online tanuláshoz. Emellett úgy látom, pszichésen mindenki belefáradt már az elszigeteltségbe, szükség van némi közösségi létre a feltöltődéshez. És persze a végzősök számára kiemelten fontos az is, hogy méltóképpen elbúcsúzhassanak iskolájuktól, társaiktól, tanáraiktól. Ugyanakkor ezen a téren önmérsékletet kell gyakorolni, mert sok áldozatot hoztunk a járvány terjedésének megakadályozása érdekében, ezeket nem szabad felelőtlenül veszélyeztetni azzal, hogy az utolsó napokban tömegesen lepik el az intézményeket a diákok és a pedagógusok – fogalmazott Szabó Zsuzsa.

Szükséges némi közösségi lét a feltöltődéshez
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az érettségi kapcsán elmondta: a rendkívüli helyzet ellenére is viszonylagos nyugalomban, biztonságban zajlottak le a vizsgák. A PSZ egyelőre nem tud olyan megbetegedésről, amely az érettségihez lenne köthető, és nem érkezett hozzájuk panasz sem amiatt, hogy valakit akarata ellenére „fogtak be” felügyelőtanárnak.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ugyancsak a digitális tanrend fenntartása mellett foglalt állást. Szerinte főleg az alsó tagozatosok élnek majd a személyes találkozások lehetőségével, mivel náluk jelenti a legnagyobb kihívást az otthoni tanulás. Felhívta ugyanakkor a figyelmet: fontos, hogy a tanároknak ne jelentsen többletterhet az online tanítás mellett futó személyes felzárkóztatás, ha pedig valaki mégis extra munkát végez, akkor azt külön ki kell fizetni.

Mint azt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár néhány napja bejelentette: június 2-től kiscsoportos vagy egyéni konzultáció céljából újra engedélyezik az iskolákba való bejárást. Hangsúlyozta, a gyermekeknek nem kötelező a megjelenés, ez inkább csak lehetőség a felzárkózásra. Úgy tudjuk, országosan mintegy háromezer olyan tanuló van, aki valamilyen okból nem tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba. Ők most pótolhatják a kimaradt ismereteket.

Lapunk megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: szándékosan nem definiálták központilag az engedélyezett létszámot, rábízzák az iskolákra, hogy a helyi adottságoknak megfelelően alakítsák ki a tanulócsoportok elhelyezését. A megfelelő egészségvédelmi intézkedéseket tartani kell, de úgy tudjuk, nem írtak elő kötelező maszkviselést. Az államtitkár az ATV műsorában jelezte: szeptembertől a tervek szerint hagyományos tanév kezdődik.