Szégyellik a diákok, hogy az Eötvösbe járnak
Egykori tanulók és szülők is megerősítették a Facebookon, hogy már évek óta beszélgettek egymás között a megvesztegetésekről.
Egykori tanulók és szülők is megerősítették a Facebookon, hogy már évek óta beszélgettek egymás között a megvesztegetésekről.

A PSZ szerint a szakszervezeteknek nem a sztrájkszervezés a célja, hanem hogy a megoldatlan kérdésekben eredményt mutassanak fel.

Maruzsa Zoltán államtitkár szerint szeptembertől hagyományos rendben kezdődhet az új tanév.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a demonstráción elmondott beszédében hangsúlyozta: amennyiben a kormány nem teljesíti a követeléseiket, januárban országos pedagógussztrájkot tartanak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.

Az ukrán–magyar határszakaszon 4098-an léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.