Friss spárga, dohos halál (1.)

Történelemtankönyv, első lecke a 2147-48-as tanévben érettségizőknek.

Abban a nem várt esetben, amennyiben az emberiség túléli a következő nagyjából ötven évet, és abban a még inkább nem várt esetben, hogy túlélés esetén lesz még bármiféle történelemoktatás, nos, mindezen elképzelhetetlen és fantasztikus történések esetén mégiscsak szükség lesz majd történelemkönyvekre. És most – a történelem során először – kísérletet teszünk arra, hogy innen, a mából megírjuk a jövő ifjai számára a saját történelmünket, okuljanak belőle, és ne kövessék el azt, amit mi elkövettünk.

Tehát, történelemtankönyv, bevezető rész, első lecke, a 2147-48-as tanévben érettségizőknek.

Európa és a világ a 21. század elején

2020 kora tavaszán egy új típusú, addig nem ismert vírus támadta meg a világot. A kormányok rendkívüli intézkedések bevezetésével próbáltak egyszerre szembeszállni a járvánnyal és a fenyegető gazdasági recesszióval, a politikusok egy része, és az akkor még létező, a járványnál is pusztítóbb hatású ún. „civil szervezetek” pedig elérkezettnek látták az időt, hogy a vírust felhasználva megdöntsék a nekik nem tetsző kormányok hatalmát.

Az általánosan elfogadott és bevezetett rendkívüli intézkedések a következők voltak:

A tanítás felfüggesztése, iskolák bezárása

Kijárási korlátozások, a járvány által leginkább sújtott országokban kijárási tilalom bevezetése

Gyárak bezárása, a termelés felfüggesztése

Éttermek, vendéglátóhelyek bezárása

Szállodák bezárása

Légiközlekedés szinte teljes felfüggesztése

Védőfelszerelések (maszk, gumikesztyű) viselésének kötelezővé tétele

Kórházak, egészségügyi intézmények kapacitásainak növelése

Miközben a kormányok ezeket az intézkedéseket vezették be, az ún. „ellenzéki politikusok” és az ún. „civil szervezetek” mindig az éppen bevezetett intézkedés ellenkezőjét kezdték el követelni. Továbbá, ha a kormányok szigorítottak, akkor lazítást, ha lazítottak, akkor szigorítást követeltek. Az akkor még létező, ún. „független, objektív sajtó” pedig mindenben ezeknek az ellenzéki politikusoknak és civil szervezeteknek a szolgálatában állt, és nem riadt vissza semmilyen hazugságtól, rágalmazástól, uszítástól sem.

Az akkor még létező, ún. „Európai Unió” nevű szervezet, amely addig is erősen megosztott volt, még inkább két részre szakadt: a nyugati, magukat előszeretettel „régi demokráciáknak” nevező, és a keleti, ún. „posztkommunista” vagy „posztszovjet” államokra.

Ez utóbbiak 2004-től kezdve csatlakoztak az Európai Unióhoz. A nyugati államok szabad munkavállalást, szabad mozgást, szabad piacot ígértek az újonnan érkezőknek, hiszen ez volt az unió alapja. Ugyanakkor, a csatlakozás első éveiben, a nyugati államok a lehető legváltozatosabb módokon akadályozták a keletiek munkavállalását. Viszont a szabad piacot és az áruk szabad mozgását nagyon komolyan vették: azonnal megszállták és elárasztották a keletiek piacait, ugyanakkor leszerelték és eltüntették a keletiek termelő egységeit. Néhányat – a legfontosabbakat és a közműszolgáltatókat – pedig a keleti államok egykorvolt kommunista elitjének támogatásával „privatizálták”. Azokat a politikai alakulatokat és politikusokat, akiknek ez nem tetszett, „Európa- és piacellenesnek”, „nacionalistának”, „fasisztának” bélyegezték.

Így szakadt két részre már bővítése kezdetén az ún. „Európai Unió”.

A járvány tovább mélyítette ezt a megosztottságot. Leginkább azért, mert míg a nyugati államok erősen fertőzöttekké váltak, és magas halálozási ráta sújtotta őket, addig a keleti államok kevéssé estek áldozatul a járvány pusztításának. Ugyanakkor addigra már az is nyilvánvaló volt, hogy a nyugati országok a keletiek munkavállalói nélkül egyszerűen képtelenek működtetni saját magukat.

Ennek az volt az elsődleges oka, hogy az európai – elsősorban nyugati – jólét, a második világháború után létrejött, ún. „jóléti társadalom” a kétezres évek elejére végképp felélte önmaga minden erkölcsi tartalékát, ezek a társadalmak a jólétükért teljes szellemi-erkölcsi kiürüléssel, leépüléssel, szélsőséges és értelmét vesztett individualizmussal, a társadalmat összetartó közös hagyomány, kulturális szövet felszámolásával fizettek, amelynek következményeként az ún. „szabadság” önmaga paródiájává vált, másrészt ezek a társadalmak teljesen alkalmatlanná váltak arra, hogy legalább önmaguk reprodukálására képesek legyenek. Az ún. „jólét” előidézte demográfiai szakadékból pedig a harmadik világ roncstársadalmaiból érkező, és integrálhatatlan emberfelesleg eszetlen befogadásával, továbbá az unió keleti országaiból érkező munkavállalóinak rabszolgamunkájával igyekeztek menekülni.

Folytatjuk

A sorozat második részét IDE kattintva olvashatják.