Óriási hajrával az interneten is összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. Az aláírásgyűjtés honlapján megjelenő adatok szerint csütörtök éjfélig, a határidő lejártáig 1 008 966-an írták alá az interneten a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezést.
Az egymilliomodik online aláírás a határidő lejárta előtti utolsó órában született. A kezdeményezők további 220 ezer papíron gyűjtött aláírásról tudnak, de emellett még aláírási ívek ezrei lehetnek az aláírásgyűjtőknél, amelyeket a koronavírus-járvány és az ezzel kapcsolatos kijárási korlátozások miatt mindeddig nem sikerült összesíteni.
A számok azt jelzik, hogy sikerült teljesíteni az EU által támasztott első feltételt, a több mint egymillió aláírás összegyűjtését. Az aláírások országok közötti eloszlására vonatkozó kritérium azonban egyelőre nem teljesült, így az aláírásgyűjtés egyelőre nem érvényes. A polgári kezdeményezés online aláírási lapján megjelenő adatok szerint a szükséges hét ország helyett csak Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült átlépni az országos küszöböt. Az internetes gyűjtés során Magyarországon több mint 786 ezer, Romániában több mint 169 ezer, Szlovákiában pedig csaknem 29 ezer aláírás gyűlt össze. Svédországban a 15 ezres küszöb 23 százalékát, Ausztriában a 13 500-as küszöb 17 százalékát, Németországban a 72 ezres küszöb 14 százalékát, Írországban a 8250-es küszöb kilenc százalékát sikerült teljesíteni.
Izsák Balázs, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke péntek reggel az MTI-nek elmondta: óriási hajrával sikerült teljesíteni a kitűzött célt. Az online aláírások több mint fele az utolsó öt napban gyűlt össze. Úgy vélte: csoda történt ebben az időszakban, amit szociológusoknak, kutatóknak kell majd megmagyarázni. Hozzátette: nagymértékben segítette a sikert, hogy a magyar társadalom hírességei, a magyar közélet közszereplői, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt megszólaltak és aláírásra biztattak, a magyar közmédia pedig teret engedett a véleményüknek.