Jeszenszky Géza rászolgált a bizalomra. A szót fogadás, az angol tudás és a miniszterelnök családjába történt benősülés, ha nem is jelentett azonnali politikai rátermettséget, meg kitartó hűséget, de legalább feltételezhető volt róla. Sajnos az is maradt a mai napig.
A mentor, a mecénás, a mester korai halálát követően a tanítvány lassan elbitangolt és ráfordult a damaszkuszi útra: visszafelé. Szíve joga, de úriember módján, meg tiszteletből és hálából a “nagy utazást” a családban tarthatta volna.
A családdal készült riportban a néhai miniszterelnök kisebbik fia, Péter elég indulatosan még azt is kinyilatkozta: “Sokszor mondtam apámnak, alkalmatlan emberekkel veszi körül magát. Azt hitte, mindenki olyan, mint ő: jellemes, jószívű magyar ember.”
Nos néhai miniszterelnökünk véleményét csak sejtjük, hogyan szólna odafentről, de például Napóleon az ilyen embereket emlékirataiban a következőképpen jellemezte: “A legnagyobb erkölcstelenség az, amikor valaki olyan dologba fog, amit nem szívlel és amihez nem ért.”
Igazához nem fér kétség.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!