A vádiratot, amely aprólékosan részletezi, hogy miközben a Szeviép 2009-ben fizetésképtelenséget jelentett és elkezdődött a csődeljárása, cégeknek, magánszemélyeknek és sportegyesületeknek nyújtottak akár huzamos ideig, rendszeresen nagy összegű tagi kölcsönöket – összesen mintegy 1,5 milliárd forint értékben. A vádirat szerint úgy működtek, mintha csak egy pénzintézet lettek volna. Utánajártunk és kiderült, hogy nem jótékonyságból kölcsönöztek olyan cégeknek, amelyek akkor szintén fizetésképtelenek voltak – vagyis esély sem volt arra, hogy törlesszenek –, hanem bizony a kölcsönök minden végpontja olyan cég vagy szervezet volt, amelyben vagy a Szeviép, vagy annak valamelyik leányvállalata, vagy a Szeviép-tulajdonosok érdekeltséggel bírtak. Kvázi saját cégeikbe, saját embereiknek talicskázták ki a százmilliókat, úgy, hogy közben összesen 516 alvállalkozó pénzét nem fizették ki. És ebben még nincsenek benne azok a kisvállalkozók, akik nem közvetlenül a Szeviéppel szerződtek a munkára, hanem az ügyesen felépített piramis, számlázási lánc másik tagjától függtek – emlékeztet a PestiSrácok.hu.
Mialatt életük munkáját veszítették el családi vállalkozások – volt, aki ebbe belebetegedett testileg vagy lelkileg, és a teher súlya alatt önkezével véget vetett életének –, a milliárdos üzletemberek nem úgy éltek, mint csődbe ment vállalkozók, hanem finoman fogalmazva nagy lábon. Sokmilliós utakon, yachtokon mulatták az időt, a világ egyik legdrágább szigetén, Coco Palm Beachen búvárkodtak, kaszinóztak, nőik a legdrágább divatmárkák milánói üzleteiben shoppingoltak – írja a portál.
A Szeviép-vezérek magánvagyonát elméletileg vagyoni zár alá vették, ám a PestiSrácok.hu arról írt: jelentős értéket képviselő vagyon – és itt milliárdos nagyságrendről beszélünk – mégis érintetlen, érinthetetlen.
Szegedről Pécsre kerül a büntetőper
A vádirat tételesen mutatta be, hogy 2007 és 2010 között – mialatt 6,5 milliárd forinttal károsították meg alvállalkozóikat – összesen 1,5 milliárd forint értékben tolták ki a pénzt saját érdekeltségű cégeikbe. Olyan cégeknek, sőt, magánszemélyeknek fizettek ki több esetben havi rendszerességgel összesen százmilliókat, amelyek akkor már szintén fizetésképtelenek voltak, tehát esély sem volt arra, hogy a kölcsönt visszafizessék. Míg az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróságnak mindez elég volt, hogy több év letöltendő börtönre ítélje a volt Szeviép-vezéreket, a törvényszéki bírói tanács meglátása szerint a pontosan végigkövethető cég- és pénzadatok még nem bizonyítják a 1,5 milliárd forint kitalicskázását.