Elásták a nekik hitelező milliomost Szentendrén

Tízmillió forinttal tartoztak annak az újpesti milliomosnak, akit hárman tavaly májusban Szentendrére hurcoltak, menet közben megfojtották, majd elásták egy elhagyott kertben.

2020. 08. 25. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozás rekonstruálta a tettesek pontos szerepét is. Eszerint 2019. május 6-án reggel E. Krisztián találkozott két barátjával, H. Richárddal és S. Bencével, akikkel megbeszélték, hogy megölik a vállalkozót és elássák a holttestét. Az előkészületek során H. Richárd és S. Bence Szentendre külterületén, az elhagyott telken kiástak egy gödröt, majd H. Richárd egy barkácsáruházban zsineget vett, hogy azzal fojtsák meg a vállalkozót. A gyilkosságot H. Richárd hajtotta végre.

A három tettest tavaly május 23-án és 24-én fogták el, a bíróság letartóztatta őket.

A Fővárosi Főügyészség a vádiratban minősített emberölés tettesi alakzatával és a sértett csoportos kifosztásával vádolt elsőrendű vádlottra, H. Richárdra életfogytiglani szabadságvesztést, míg a felbujtó másodrendű vádlottra, E. Krisztiánra és a bűnsegéd harmadrendű vádlottra, S. Bencére – szintén halmazati büntetésként – határozott idejű szabadságvesztést indítványozott a bíróságnál.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.