Az Alapjogokért Központ Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét címet viselő kampányának kisfilmjét immár több százezren látták, ezért a balliberálisok elhallgattatni már nem tudták, így inkább annak félremagyarázását választották – fogalmazott az Alapjogokért Központ igazgatója. Szánthó Miklós szerint a kritikák minden, a baloldalról fennálló sztereotípiát megerősítettek. Úgy próbálták ugyanis beállítani a kampányt – egy újsághirdetésből kiindulva, mely első világháborús magyar katonákat ábrázol –, mint militáns, gyűlölet- és félelemkeltő, agresszív, klerikálfasiszta háborús uszítást.
Megszólalt a verőcei hajóbaleset egyik áldozatának édesanyja
Lányát vesztette el.